Friss hírek

Hírek, elemzések

Látogató- és konferencia-központot álmodtak a csetényi kastélyba

Látogató- és konferencia-központot álmodtak a csetényi kastélyba

Eseményfigyelő 1493

Csaknem 300 millió forintból újul meg az egykori Holitscher-kastély. Nagy Attila csetényi polgármester reményei szerint hamarosan látogató- és konferencia-központtá válhat a hely.

– 170 millió forint pályázati forrás plusz 48 millió ráemelés, egyedi kormánydöntéssel 54 millió forint és az önkormányzat saját ereje – sorolja Nagy Attila, miből is áll össze a több mint negyedmilliárd forint. Az épület állaga korábban nagyon leromlott, de a település pályázott a helyreállításra 2016-ban, amikor 170 millióval számoltak. Szerették volna az épület jobb oldali szárnyát helyreállíttatni, és ott egy kis cukrászdát is akartak nyitni.

– A beruházás nagyobb lett, mint azt terveztük, hiszen az egyedi kormánydöntés és pluszforrás bevonása után a teljes épület megújul – mondja a polgármester. A tervekkel ellentétben nem ebben az épületben nyitják meg a cukrászdát, hanem a régi sörkertben, amit szintén megvett az önkormányzat.

A helyszín egy nyolchektáros terület, amelynek az elején egy franciakert lesz, míg hátra egy klasszikus angolkertet álmodtak, ahol a vendégek túrázhatnak, pihenhetnek majd. A tervezett látogatóközponton belül lesznek sütő- és főző­helyek, valamint egy játszótér is. Terveztek Zircig kerékpár­út-feljelölést, most vizsgálják, hogy lehetőségeik engedik-e a megvalósítást.

A beruházás nagyobb, mint a ténylegesen ráfordított pénz. Hogy miként lehet ez?

– Az elején a csetényiek társadalmi munkában kezdték el a bontást, amivel több millió forintot takarítottak meg az önkormányzatnak – világosít fel Nagy Attila. A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy Csetényben az építkezéseken többnyire helyi vállalkozások dolgoznak.

csetényi2

A Holitscher Látogatóközpontot konferencia-központként üzemeltetnék, hiszen a fenntarthatóság biztosítása is elengedhetetlen, ráadásul az önkormányzat a konferencia­turizmusban látja ennek jövőjét. Az ünnepélyes átadást májusban tartották volna, ám egy évvel eltolták a megnyitót.

– Csetény jól sáfárkodik a lehetőségekkel, hiszen számos fejlesztést adtunk át – ezt már Ovádi Péter országgyűlési képviselő mondja. – Kiemelném a belterületi utakat, az óvodát, az orvosi rendelőt. A látogatóközpont turisztikai szempontból lesz fontos, ám hamarosan indul az iskola felújítása is. Csetény élhető falu, jó úton halad.

(Forrás: veol.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?