Friss hírek

Hírek, elemzések

Közel kétmillió látogatója volt a budapesti Szent István-napi ünnepnek

Közel kétmillió látogatója volt a budapesti Szent István-napi ünnepnek

Eseményfigyelő 540

Vasárnap délutánig csaknem kétmillió látogatója volt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjainak Budapesten – közölte a rendelkezésre álló adatok alapján Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-oldalán.

Négy napon át, csütörtöktől vasárnapig zajlott a Szent István-napi ünnepség a fővárosban, a húsz rendezvényhelyszínen megtartott programokra mindenhol tömegek voltak kíváncsiak.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a hétvégén programhelyszínenként adott tájékoztatást a látogatók számáról, amelyeket most sorra veszünk. Az idei évben ingyenesen látogatható Mesterségek Ünnepének csak szombat záróráig mintegy 47 ezer résztvevője volt. A hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivált a budai Várban új helyszínen, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig lehetett megtekinteni, és kiemelt témája a vadászathoz és halászathoz kapcsolódó mesterségek voltak.

A Magyar Ízek Utcájában, a Várkert Bazárban Magyarország, a Kárpát-medence és a velünk élő nemzetiségek sokszínű gasztrokultúráját mutatták be naponta több mint 40 ezer érdeklődőnek.

A Vörösmarty téren Csárdafesztivált tartottak, itt az első nap több mint 45 ezer vendéget szolgáltak ki, volt olyan csárda, ahol több mint 6000 kg halból készítettek ételt.

Több mint 30 ezren látták az Alkotmány utcában kiállított, rekonstruált Aranyvonatot is. Ez volt az az ereklyeszállító kocsi, amelynek eredetije 1938-ban azért készült, hogy körbevihesse az országban a Szent Jobbot.

A gyerekeket a Vajdahunyad váránál várták izgalmas kalandok augusztus 20-án, a Kós Károly sétányig terjedő Gyerekligetben több mint 40 ezren fordultak meg. Csukás István legszeretettebb mesehősei augusztus 21-én is életre keltek a Pintyőke „cirkuszban”. A közelben a Magyar Honvédség bemutatóit lehetett megtekinteni.

A magyar történelem hét ikonikus alakját és a hozzájuk köthető sorsfordító eseményeket hagyományőrző csoportok és színészek segítségével felelevenítő előadások csaknem félszázezer érdeklődőt csábítottak a budai Várba.

Számos érdeklődőt vonzott a Városok sétánya látványos installációja is az Alkotmány utcában, amelyen mind a 346 magyar város zászlaja megjelent.Az ünnepi hétvégén mindenki talált az ízlésének megfelelő zenei programot is. A Filozófusok kertjében vasárnap estig lehetett élvezni többek között a Danubia és a Modern Art Orchestra zenészeinek koncertjét.

A legendás veszprémi Utcazene Fesztivál erre a hétvégére felköltözött Budapestre. Az ide látogatók már augusztus 19-én számos koncert közül válogathattak, másnap pedig közel 40 ezren vettek részt a zenei programokon, amelyeket megízesített a Food Truck Show 49 különböző mozgó büféje.

A Tabán Retró Buliján olyan előadók léptek fel, mint a Skorpió, a Beatrice, Deák Bill Gyula, a Hooligans, az R-Go, Török Ádám és a Mini vagy Hevesi Tamás, három nap alatt több mint 47 ezer néző előtt.

Augusztus 20-án a Műegyetem Rakpart is igazi koncerthelyszínné alakult, ahol egyszerre több mint 20 ezer, a teljes nap folyamán pedig közel 50 ezer ember bulizott együtt a Blahalouisiana, az Ivan & The Parazol, a Road, a Tankcsapda és Demjén Ferenc koncertjén.

A Vigadó téren, az Operett Korzón egészen vasárnap estig lehetett operettslágereket, musicalkoncerteket hallgatni, sőt, kivetítőn a Budapesti Operettszínház előadásainak részleteit is meg lehetett nézni. A háromnapos programsorozatot nagyszabású gálakoncert zárta augusztus 22-én.

A divat és design iránt érdeklődők pedig a Bálnában vehettek részt érdekes előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, kreatív foglalkozásokon és workshopokon.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?