Friss hírek

Hírek, elemzések

Közel két évtized után új elnöke van a Magyar Fesztivál Szövetségnek

Közel két évtized után új elnöke van a Magyar Fesztivál Szövetségnek

Eseményfigyelő 650

A Magyar Fesztivál Szövetség évi rendes közgyűlésén ezúttal tisztújításra is sor került, ami különleges eseménynek mondható, hiszen a közel két évtizede az elnöki posztot betöltő Márta István nem indult a megmérettetésen.

Elsőként az elnöki beszámolót hallgatta meg a tagság az elmúlt időszak történéseiről a leköszönő elnök előadásában. A gazdálkodásról szóló beszámolóban elhangzott, hogy a Magyar Fesztivál Szövetség évről évre erősödni tud pénzügyi tekintetben is. A közgyűlés egyhangúan fogadta el a beszámolókat, terveket - tájékoztatta lapunkat közleményében a szövetség.

A szövetség alapszabálya szerint a választott tisztségviselők mandátuma három évig érvényes, ez idő leteltével új tisztségviselőket választ a közgyűlés. A jelölési folyamat már augusztusban megkezdődött, melynek eredményeképp három elnökjelölt, négy alelnök jelölt és négy felügyelő bizottsági jelölt indult a választáson.

A jelöltek bemutatkozásai után következett a titkos szavazás, melynek eredménye a következő:

A Magyar Fesztivál Szövetség új elnöke Borsa Kata. Két alelnök segíti a következő három évben az elnök munkáját Horváth László és Szigetvári József személyében.

A teljes cikk: Közel két évtized után új elnöke van a Magyar Fesztivál Szövetségnek

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben