Friss hírek

Hírek, elemzések

Íme, a legújabb román bankjegy, ami véget vet a férfi arcképek egyeduralmának

Íme, a legújabb román bankjegy, ami véget vet a férfi arcképek egyeduralmának

Eseményfigyelő 1018

Egy női katona, név szerint Ecaterina Teodoroiu arcképvel jelenik meg idén a Román Nemzeti Bank legújabb, húsz lejes bankjegye. A megjelnés pedig azért meghatározó, mert konkrét női portré most lesz először látható a román bankjegyeken.

Ha 1948-tól kezdve végignézzük a bankjegyeken megjelent képeket, láthatjuk, hogy a férfi arcképek mellett csak két alkalommal jelent meg rajtuk női kép, egy-egy cselédlány személyében. Janina Nectaranak – aki a Nőket a bankjegyekre elnevezésű kampány vezetője – azonban sikerült elérnie a változást – olvasható az Erdon.ro hírében.

Ecaterina Teodoroiu román katona volt, aki az első világháborúban harcolt és vesztette életét. Romániában hősként tekintenek rá. A cserkészek tagja volt, kezdetben nővérként dolgozott, de később úgy döntött, hogy élvonalbeli katona lesz.

romanpenz2

Az új bankjegy megjelenését már 2019 nyarán bejelentette a Román Nemzeti Bank, és 2020-ban akarták forgalomba hozni, de a járvány miatt ezt az intézkedést is elhalasztották. A kiadás pontos dátuma egyelőre még mindig nem biztos, de az év vége felé forgalomba helyezik majd az új bankjegyet – ígérte a bank szóvivője a cikkben.

| Forrás: travelo.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál