Friss hírek

Hírek, elemzések

Így táborozik közel negyedmillió gyermek a nyáron

Így táborozik közel negyedmillió gyermek a nyáron

Eseményfigyelő 812

Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják. A gyerekek valamivel több mint fele napközis táborban vakációzik, míg szüleik közül egyre többen fizetik a gyerekek üdültetését SZÉP kártyával. A 15%-os áremelés ellenére nem lankad a táborozási kedv. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál gyűjtötte össze a 2023-as év legérdekesebb és legfontosabb adatait a táborozás piacáról.

Az utolsó nagy rohamra készülhetnek szülők és gyermekeik, a táboroztatókról nem is beszélve, ugyanis két hét múlva megkezdődik a nyári szünet.

Még ilyenkor is nagyon jelentős a táborfoglalások száma, ugyanis sokan az utolsó pillanatokban eszmélnek, hogy egy-egy hétre még kellene élménydús felügyeletet intézni a csemetéknek, azaz tábort foglalni. A kínálat nagyon széles, több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van. Érdemes mielőbb foglalni, hogy nehogy kicsússzanak a szülők az időből.”

– mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője.

Az alábbi videóból a részletek is kiderülnek, hogyan alakul a tábori piac 2023-ban:

 

| Esemény Menedzser

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?