Friss hírek

Hírek, elemzések

Fehér oroszlán született Nyíregyházán, rögtön három is

Fehér oroszlán született Nyíregyházán, rögtön három is

Eseményfigyelő 1203

Három fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban. Most öthetesek, és már ismerkednek a külső kifutójukkal. Még anyatejjel táplálkoznak és hatalmas ütemben gyarapodnak – olvasható az állatkert közleményében.

A két szülő a hétéves, Csehországból érkezett anyaállat, Binti, és a szintén hétéves, Hollandiából jött Inkosi 2015 óta alkot egy párt a Nyíregyházi Állatparkban. Mindketten odaadó gondoskodással nevelik kicsinyeiket, akiket a szerencsésebb látogatók már megtekinthetnek, hiszen a kölykök már kimerészkednek a külső kifutóba is.

A fehér – valójában inkább bézs – színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak, és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek és a magas fű jellemzi. Az utódok csak akkor lesznek bézs színűek, ha a szülőállatok mindkét tagja világos bundájú.

A krugeri oroszlánoknak ez a színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették, hogy léteznek. A dél-afrikai őslakosok az isteni világ közvetlen küldötteiként tisztelték őket. Élőhelyük, Timbavati neve azt jelenti, "a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek."

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) című könyvének megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ a létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, legutóbb 1994-ben láttak vadon élő egyedet.

Az állatkertben és rezervátumokban élő példányok száma sem éri el az ötszázat, ezért is fontos hogy zárt tartási körülmények között bemutassuk és tenyésszük is ezeket a különleges színű állatokat. A Nyíregyházi Állatparkban már többször született fehér oroszlán, jelenleg a most született kicsikkel együtt hat egyed él Nyíregyházán – zárul a közlemény.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?