Friss hírek

Hírek, elemzések

Enyhítések az esküvők és lakodalmak valamint a nyári táborozás kapcsán

Enyhítések az esküvők és lakodalmak valamint a nyári táborozás kapcsán

Eseményfigyelő 806

Pest megyét most már a többi megyével azonosan kezelik, Budapest vonatkozásában május 18-tól léphetnek életbe az enyhítő döntések, ezekről még a héten döntenek.

A kormány 12 órán át húzódó ülést tartott. Erről Gulyás Gergely beszélt a csütörtöki kormányinfón. A kormány megállapította, hogy 64 nappal a veszélyhelyzet kihirdetése után csökken a halálesetek és az aktív fertőzöttek száma. A miniszter köszönetet mondott az állampolgárok fegyelmezettségéért, külön köszönetet mondott a budapestieknek és a Pest megyeieknek. A kormány szerint a vidéki lazítás nem vezetett tömeges vidéki fertőzésekhez.

Szentkirályi Alexandra bejelentette: vidéken és Pest megyében maximum 200 fő részvételével június elsejétől rendezhető esküvő és lakodalom.

Gulyás Gergely pedig arról is tájékoztatott, hogy az ottalvás nélküli táborok megtarthatók nyáron, az ottalvásos táborokról a kormány pedig majd később hoz döntést.

(ATV/OGH)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.