Friss hírek

Hírek, elemzések

Élőben koncertezik és Kínában is játszik a Budapesti Fesztiválzenekar

Élőben koncertezik és Kínában is játszik a Budapesti Fesztiválzenekar

Eseményfigyelő 669

A BFZ augusztus 10-től meghirdeti a Nyári Kamaraesteket, amelyekre az online mellett már élő közönséget is várnak.

A tervek szerint a Karanténesteket augusztus 10-től átnevezik Nyári Kamaraestekre, mivel ezekre az online közvetítés mellett már élő közönséget is hívnak - közölte a zenekar szerdán az MTI-vel.

Augusztus 30-án a Hősök terén Beethoven 9. szimfóniáját adják elő cseh, szlovák, osztrák, román és magyar kórusok közreműködésével. A fővárossal közösen rendezett nagyszabású ingyenes hangversenyre többezer hallgatót várnak.

A budapesti koncertek a tervek szerint szeptember 10-én indulnak újra, szeptemberben megrendezik az Európai Hidak fesztivált is, amelyet a Müpával karöltve Nagy-Britannia zenéjének szentelnek.

Az első turné Svájcba viszi el a zenekart, majd az eredeti terveknek megfelelően megtartják az októberi Vicenzai Operafesztivált. Novemberben Kínában koncerteznek, több nagyváros mellett Vuhanba is ellátogatnak - ismerteti a zenekar terveit a közlemény.

A BFZ szerdától már nemcsak hagyományos bérletet, hanem jegyet és szabad bérletet is árul hangversenyeire. Aki a szabad bérlet mellett dönt, minden kötöttség nélkül válogathatja össze, mikor és milyen koncertekre szeretne eljutni a 2020/21-es szezonban.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.