Friss hírek

Hírek, elemzések

Elkezdték a Hadtörténeti Múzeum kiállításainak bontását, rövidesen a minisztérium veheti át az épületet

Elkezdték a Hadtörténeti Múzeum kiállításainak bontását, rövidesen a minisztérium veheti át az épületet

Eseményfigyelő 579

A változásra a vártnál sokkal nagyobb tempóban kerülhet sor.

Másfél héttel ezelőtt az Index arról írt, hogy az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf céljai közt a Kapisztrán tér és a Tóth Árpád sétány közt nyújtózó Hadtörténeti Múzeum (HIM) kiköltöztetése, majd az épületegyüttes a Honvédelmi Minisztérium (HM) céljaira való átalakítása is szerepel.

Az Azonnali szerint ez rövidesen valósággá is válhat: a lap szerint egy, a minisztérium dolgozóinak tartott gyűlésen a változást már tényként közölték, sőt, a források egyike szerint

a hét elején máris megkezdődött a múzeumi tárlatok bontása.

A folyamat a Piavétól a Donig – a Dontól a Dunáig. Magyarország katonai története 1918-1948 című, 2021-ben felújított tárlat leszerelésével indult el, a lépést a HIM azonban technikai okokból való bezárásként kommunikálta.

A közgyűjtemény jövője nem ismert – teszi hozzá az Azonnali, aminek információi szerint a jövőben Kecskemét vagy Székesfehérvár is otthont adhat a kiállításoknak, a megüresedő épületekre pedig teljes felújítás várhat.

| Forrás: 24.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.