Friss hírek

Hírek, elemzések

Colliers legfrissebb piackutatása - Erős első negyedévet zárt a CEE régió befektetési piaca

Colliers legfrissebb piackutatása - Erős első negyedévet zárt a CEE régió befektetési piaca

Eseményfigyelő 848

A CEE régió első negyedévre vonatkozó előzetes befektetési volumene elérte a hozzávetőleg 3,7 milliárd euró összértéket, a Covid-19 március elején történt megjelenésének ellenére.

Ehhez a volumenhez nagyban hozzájárult a Heimstaden által jegyzett, nagyságrendileg 1,3 milliárd eurós Residomo portfolió tranzakció lezárása Csehországban.

Így éves összevetésben a 2020 első negyedéves volumen 68%-ot emelkedett 2019 első negyedévéhez képest (kb. 2,2 milliárd euró), és 28%-os emelkedést mutat 2018 első negyedévéhez (kb. 2,9 milliárd euró) képest.

A 2019-es, rekordot jelentő évet követően az első negyedév teljes befektetési volumenéből 48%-os részesedésével Lengyelország megőrizte vezető szerepét a régióban. A második helyet Csehország szerezte meg 39%-kal, míg őket Szlovákia követi 5%-kal, Románia 4%-os, Magyarország és Bulgária pedig 2-2%-os piaci részesedést tudhat magáénak.

cee

„Az emberek biztonsága, illetve a vírus terjedésének megállítása érdekében hozott intézkedések, valamint az utazási és határátlépési korlátozások erősen befolyásolják majd a befektetési volument a második és harmadik negyedévben, hiszen a körülmények nem teszik lehetővé a tranzakciókban részt vevő felek találkozását, vagy az érintett ingatlanok személyes megtekintését.” – mondta Kevin Turpin, a Colliers International regionális piackutatási igazgatója.

A remélhetőleg rövidtávú korlátozások mellett sok ingatlantulajdonost lekötnek az ingatlanaikkal kapcsolatos, megváltozott körülmények hatására felmerült új kockázatok felmérése és kezelése. A régió kormányainak intézkedései ezidáig elsősorban az alkalmazottak jövedelmeinek védelmére, illetve azon cégek terheinek csökkentésére irányultak, amelyeket a korlátozó intézkedések leginkább súlytottak. Rövidtávú adózási könnyítéseket leszámítva sok ingatlan tulajdonosa jogosan úgy érezheti, hogy nem kapnak elegendő segítséget a kialakult helyzetben.

Egy nemrég kezdődött, a Colliers által folyamatban lévő felmérés alapján a befektetők étvágya továbbra is erős maradt és a befektetésre szánt összegek változatlanok, sőt akár növekedhetnek is. Sok befektető azonban kivárhat még pár hétig, amíg tisztábban nem látják a jelenlegi helyzetet és annak hatását a finanszírozásra és az árazásra vonatkozóan, illetve amíg nem tudják az ingatlanokat személyesen is megtekinteni.

A fentiek mind annak a függvénye, hogy a járványhelyzet mennyi ideig befolyásolja életünket, milyen gazdasági károkat okoz, és a piaci szereplők hogyan tudják folytatni tevékenységüket, illetve hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez rövid és középhosszú távon. Legyen szó akár fejlesztőkről, bankokról, befektetőkről, bérlőkről vagy tanácsadókról, a járvány minden szereplőre hatással lesz.

(Forrás: Colliers)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben