Friss hírek

Hírek, elemzések

Az országosnál is nagyobb szigorra figyelmeztetnek a Balatonnál

Az országosnál is nagyobb szigorra figyelmeztetnek a Balatonnál

Eseményfigyelő 513

Több ponton is változott a Balatoni Horgászrend.

Március 1-jén országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma (a csukáé pedig már február 1-je óta tart). A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) felhívta a figyelmet, hogy a Balatonnál azonban nemcsak megtartani tilos ezeket a fajokat, hanem rájuk horgászni is - írta a pecaverzum.hu.

„Március 1. – április 30. közötti időben csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhelyen (parton, stégen, vízi járművön, vízben állva stb.) tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, kősüllőt és sügért megtartani TILOS! (A kukoricát vagy egyéb magvakat, pelleteket utánzó gumi/szilikon/hungarocell csalikat e horgászrendi pont esetében nem tekintjük műcsalinak, tehát használatuk békés halak horgászatához engedélyezett.)” – olvasható a Balatoni Horgászrend 31. pontjában.

A 32. pontban olvasható, úgynevezett

„áprilisi csónakos tilalom” szövege jelentősen változott.

Ahogy az északi parton korábban is létezett egy 50 méteres part menti sáv, ahol kizárólag nappal és kizárólag békés halakra szabadott horgászni, az idei évtől a déli parton is lehetőség lesz erre, ám itt a sekélyebb víz miatt a parttól legfeljebb 300 méterre. A változás gyakorlatilag véglegesíti a koronavírus-járvány kapcsán az elmúlt két áprilisban eszközölt eseti feloldásokat.

A portál képeket is közöl az érintett területekről.

Megjegyzik még, hogy a 33. pontban leírt úgynevezett „tavaszi csatornás tilalom” jelentősen enyhült. E szerint április 15. és június 15. között már csak a Keleti-bozót-csatornán az M7 autópálya hídtól délre eső (azaz felső) szakaszon lesz általános horgászati tilalom.

Azt is nyomatékosított a BHNp Zrt., hogy a sárga bójákkal körülhatárolt négyszög alakú részek kíméleti területeknek számítanak a Balatonon, ahol tilos horgászni vagy áthajózni.

| Forrás: infostart.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.