Friss hírek

Hírek, elemzések

A budapesti art mozik már készen állnak a nyitásra!

A budapesti art mozik már készen állnak a nyitásra!

Eseményfigyelő 592

Ha minden jól megy és a beoltottak száma eléri a 4 milliót, a Budapest Film art mozijai e hét pénteken, vagyis április 30-án ismét elindítják műsorrendi vetítéseiket.

Persze van pár szabály, amit be kell majd tartani. A mozik csak védettségi igazolvánnyal lesznek látogathatók, amely mellé személyazonosságot igazoló okmány felmutatását is kérhetik. 18 év alatti személy csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttel látogathatja a mozikat. A filmszínházi személyzet maszkban fogadja a legbátrabb és már beoltott mozistákat, a nézőknek nem kötelező a maszk, de aki akarja, természetesen viselheti bent is. Az art mozik tervezett programja már elérhető a neten, és él az online jegyfoglalás lehetősége is.

Mindezek mellett a Távmozi is tovább működik, elvégre nincs még mindenkinek védettségi igazolványa, illetve vannak óvatosabb emberek, akik még kivárnak. Az előzetesen ide meghirdetett fesztiválok és filmnapok is maradnak a megjelölt időpontokban és a virtuális térben. Ehhez kapcsolódik az is, hogy április 30-án, pénteken lesz 120 éves az első magyar film (A táncz). Ebből az alkalomból a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére aznap a különféle tv-csatornákon és a streamingszolgáltatóknál több mint 100 kiváló magyar filmet nézhetünk majd meg. Ingyenesen lesz elérhető a Filmio.hu-n péntek reggeltől vasárnap éjfélig 15 felújított hazai filmklasszikus is, mint például a Hyppolit, a lakáj, a Szindbád, a Szegénylegények, a Bizalom, a Saul fia és a Fehérlófia.

(Forrás: welovebudapest.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.