Friss hírek

Hírek, elemzések

2 millió fának keres helyet a 10 millió Fa

2 millió fának keres helyet a 10 millió Fa

Eseményfigyelő 875

1 fő - 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben. Az alapítványt is létrehozó 10 millió Fa országos közösség folyamatosan keresi az önkénteseket és a pénzforrásokat, de az idei ültetési szezonra szerencsére eljutottak odáig, hogy már földterületekre is szükségük van az ültetésre. Alapítvány lévén azonban nem tulajdonolhatják azokat, hanem csak be szeretnék ültetni!

Idén már mindannyian a saját bőrünkön érezhetjük, hogy a klímaválság megérkezett: a szélsőségek egyre gyakoribbak és az sem titok, hogy elértük a kritikus másfél fokot is, ami szintén nem sok jóval kecsegtet. Sejtéseink vannak, de pontos fogalmunk nincs arról, hogy mi várhat hosszútávon az emberiségre – hívja fel a figyelmet a 2 millió fának keresünk helyet című cikkében a 10 millió Fa.

Fát ültetni muszáj!

Bojár Iván András, a közösség vezetője egyben azonban biztos: ültetni muszáj, hiszen ültetni minden körülmények között érdemes! Kiemelte, hogy az évek során már megtanulták hogyan kell jól ültetni, és jól éltetni is, hiszen ezen az égövön még évekig óvni, gondozni kell csemetéket, hogy életerős fává terebélyesedhessenek. Az elmúlt években az időjárástól kaptak hideget és meleget egyaránt: megtapasztaltak egy rendkívül aszályos nyarat, míg idén egy szinte szélsőségesen csapadékdús esős nyárban kellett a túlélést biztosítaniuk az elültetett facsemetéknek.

A közösség a fentiek alapján négy nélkülözhetetlen összetevőre szűkítette a faültetéshez szükséges elemeket:

1.) ültető emberekre
2.) facsemetékre, a facsemetékhez legtöbbször
3.) pénzre, de mindenek felett
4.) földterületre!

Föld nélkül nem lehet fát ültetni

Az első két összetevő már folyamatosan rendelkezésre áll, vannak tettre kész önkéntesek, civilek, akik napról napra hajlandók tenni környezetük zöldítéséért. Az évek során egy alapítványt is létrehozó 10 millió Fa közösség olyan beszerzési forrásokat épített ki, amik folyamatosan biztosítják az őshonos, Magyarország klímáján legnagyobb eséllyel megeredő fiatal facsemetéket a 10 millió Fa számára. Természetesen sosem elég a segítő kéz és anyagi források gyűjtése is folyamatos, az Alapítvány azonban nem rendelkezhet földtulajdonnal, ami – nem nehéz belátni – elmaradhatatlan lételeme a faültetéseknek.

Akár már két hektáron is ültet erdőt a 10 millió Fa

Most 2 millió fának keres helyet a közösség, ami az erdősítés szakmailag elfogadott szabályai szerint nagyjából összesen 250 hektáron ültethető el. Helyet, helyszíneket, lehetőségeket keres tehát a szervezet, ahol az erdősítés szakmai módszertanát betartva, egy ősszefüggő erdőt telepíthet az elkövetkező generációk javára akár már 2 hektáron is.

Az első felhívás után már érkeztek is felajánlások az Alapítvány tevékenységét közelről figyelő szimpatizánsoktól. A sikeren felbuzdulva most szélesebb körben is kampányol a 10 millió Fa, a cél az azonnali cselekvés, hogy egy élhető bolygót adhassunk át az elkövetkezendő generációknak.

Ha van erdősítésre alkalmas földterülete a 10 millió Fa Alapítvány minden segítséget megad egy életerős, zöldellő rengeteg kialakításához.

Az alapítvány a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várja a megkereséseket – minden javasolt területet megvizsgálnak szakértőikkel.

I Forrás: Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.