2026. január 14., szerda - Bódog

Események

Az építőipari munkák és építőanyagok árának várható emelkedését prognosztizálta a HelloVidék kérdésére Koji László, az ÉVOSZ elnöke, amely azonban csak részben magyarázható a kormány által meghirdetett Otthonfelújítási program iránti érdkelődéssel.
Boldog község már nagyon várja, hogy újra legyen melegkonyhás étterme. Reméljük az pandémiahelyzet is lehetővé teszi a nyitást. Egy biztos az épület már áll, és a működtető sem hétköznapi lesz:…
Hétfőtől, azaz május 10-től az óvodások és iskolások tesióráit és szakköreit tarthatják sportlétesítményben, uszodában, edzőteremben, vagy akár jégpályán is.
Érvényét vesztheti a védettségi igazolvány azoknál, akik nem veszik fel második oltást - derült ki a Kormányinfón.
Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program részeként építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet…
Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent ebben…
Azok, akik eladásra kínálják lakásukat, családi házukat, sokszor nem is tudják, hogy vannak olyan felújítási munkák, melyek konkrétan megemelhetik ingatlanuk eladási értékét. Fontos viszont tisztában lenni azzal, hogy nem minden…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője