A szervezők 1500 résztvevőt várnak a március 26. és április 3. között a budapesti BOK Csarnokban sorra kerülő birkózó Európa-bajnokságra.
A Behaviour magazin második alkalommal hirdeti meg „Az év cégvezetője” versenyt. Azoknak a cégvezetőknek a pályamunkáit várjuk, akiknek ambíciója és sikervágya rendíthetetlen, ugyanakkor teljesítménye túlmutat az egyéni sikereken.
Idén először rendezi meg jelenlegi formájában az online oktatás kiválóságait jutalmazó pályázatát a Hankook Tire Magyarország Kft.
Tavaly év végén elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete, mely 2022 január utolsó hétvégéjén izgalmas kiállítással és zenei programokkal nyitja meg kapuit a közönség előtt.
A Müpa Jazzlegendák sorozata évről évre a műfaj legmeghatározóbb ikonjait és kiemelkedő együtteseit hozza el Budapestre. Nincs ez másként az új esztendőben sem, amelyet egy igazi jazznagyágyú indít.
Idén a pandémia miatt csak virtuálisan rendezik meg a Sundance Filmfesztivált - jelentették be a szervezők szerdán.
A Mester és Margarita, mely a harmincas évek sztálini diktatúrájában született és annak rendkívül szórakoztató, egyben elrettentő krónikája, harminc évig nem kerülhetett nyomtatásba. Azóta viszont milliók kedvence, kultikus olvasmány, ami…