Két éve elmaradt, tavaly hazai fellépőkkel rendezték meg, idén azonban már a külföldi fellépők is visszatérnek a debreceni Campus Fesztiválra, amelyet július 20–24. között rendeznek meg a Nagyerdei Stadionban és…
A Külön falka kapta a legjobb filmnek járó elismerést a Vukovar Filmfesztiválon Horvátországban. A zsűri a műfajt újraértelmező koncepció mellett a színészi játékot is méltatta. A legjobb kisfilmnek járó díjat…
Üdítő késő esti programmal bővül Füred kulturális kínálata: péntekenként a Vaszary Galéria kertjében nagysikerű, nemzetközi fesztiválokon díjazott filmeket láthatnak az érdeklődők.
Több mint száz program, nemzetközi fényfestő verseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is megrendezi közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválját, amelynek középpontjába a tavalyi megújulás után ismét egy város került. Szeptember 16-tól 30-ig a vibráló, sokszínű…
Alig több mint egy hét múlva kezdődik a hazai vitorlásszezon csúcseseménye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A szervezők mintegy 600 hajóra és 3000 körüli indulóra számítanak, akik között egyre nagyobb…
2022-ben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros fesztivál. A rendezvényre szeptember 23-25. között, majd egy idén debütáló, új versenyszámmal október 1-jén kerül sor a Zala megyei…