2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina

Esemény

2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”.
Megjelent a Déli Körvasút bővítésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzés, ezzel az utóbbi száz év legjelentősebb fővárosi vasúti fejlesztése indul el - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak.
A világhírű amerikai zongorista, Keith Jarrett 2016. július 3-án lépett fel utolsó ízben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A Vörösmarty téri vásár elmaradásával nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kézművesek, akik szinte egész évben erre készültek. Sokan az interneten próbálják eladni portékáikat, de ez nem egy átlagos kézműves terepe.
A népszerű svéd túrafelszerelés-gyártó nemzetközi Fjällräven Foxtrail blogja angol nyelven hosszú ideje szolgáltat praktikus és érdekes tartalmakat a túrázás szerelmeseinek, mostantól pedig a Fjällräven magyar nyelvű, kifejezetten hazai tartalmakkal szolgáló…
Az Örkény Színház a 2020/2021-es évadban megkezdi előadásai rendszeres streamelését.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője