2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Esemény

Új üzemeltetője lesz a 134 éves Centrál Kávéháznak. Az Eventrend Group veszi át a 18 hónapja zárva tartó, Budapest legidősebb kávéházának tartott Centrál működtetését az Özyer Csoporttól.
Elsőre több mint 40 zenekart tartalmazó nagy csomaggal jelentkezett a Sziget, tele világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még soha nem látott előadókkal.
A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.
Bő fél év még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi CSOK nyújtotta előnyöket. A családi otthonteremtési kedvezményre több mint 22 ezer kérelmet nyújtottak be, és közel 120…
Ezen a héten kedd és csütörtök között rendezi meg immár 14. alkalommal a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági utánpótlásnevelés kulcseseményét, a Fiatal Vállalkozók Hete – Üzleti &…
A hazai taxitársaságok közül elsőként a Főtaxinál érhető el a robotdiszpécser szolgáltatás, amelyet ebben a hónapban vezettek be. Az új informatikai megoldás főként azoknak az utasoknak jelent segítséget, akik csúcsidőszakban…
Rövidesen elkészül a Magyar Zene Háza ezer négyzetméteres, interaktív állandó kiállítása, amely szinte filmszerű élménnyel várja a látogatókat a 2022 év elején megnyíló, a Liget Budapest projektben felépült zenei beavató…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője