2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Esemény

A Hollókői Világos erős sör, 6 százalék alkoholtartalmú. Az UNESCO Világörökség Bizottsága 1987-ben vette fel Hollókőt, a Nógrád megyei palóc falut a világörökségi listára. A festői környezetben elterülő falu ma…
A helyi közösségekkel összefogva 2021-ben összesen 30 közösségi tér, bölcsőde, óvoda és iskola újult meg, aminek a megvalósításához a Hankook 18 millió forinttal járult hozzá.
A szövetségi konferenciák esetén az egy főre vetített gazdasági hatás 44%-kal magasabb, mint a teljes konferenciaszektor vonatkozásában – derül ki abból a kutatássorozatból, amely a Magyar Kongresszusi Iroda kezdeményezésére indult…
Az ok természetesen a Kínában is megjelenő omikron-járvány elleni védekezés.
Miért éri meg letenni a nyelvvizsgát, ha egyébként nem lenne kötelező? Habár a pandémia alatt az egyetemi hallgatók mentesülnek a nyelvvizsga kötelezettsége alól, ez nem mindig lesz így. Nem árt,…
A mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 8. évadának programját, ahogy már megszokhattuk, idén is a műfaji sokszínűség jellemzi: koncertek, musicalek, operettek és rockoperák is szerepelnek a kínálatban.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be nemzeti költeményünket, a Himnuszt.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője