2022. január 25., kedd - Pál

Külföld

A metaverzumok árnyékában - CES, 2023. január 5-8.

177

A CES 2022-ben „hazatért” Las Vegasba, ahol jóval több mint 40.000 látogatót fogadott, köztük 1800 globális média képviselőit. Az összesen 11 beltéri és kültéri helyszínen zajló show valóban nemzetközi esemény volt, hiszen a résztvevők 30%-a az Egyesült Államokon kívülről érkezett, összesen 119 országból.

A 2023-as dátum már ki is lett tűzve, de nézzük meg először is, milyen képet mutatott a némileg „22-es csapdájába” került show az omikron és a metaverzumok árnyékában, ahogy azt az IT Business oldalán Tölgyes László összefoglalta.

A 2022-es  CES-re mindenki nagy reményekkel készült, de az omikron közbeszólt, így sokan már tavaly decemberben visszamondták jelenlétüket. A hivatalos indokok a koronavírus-járvány legújabb hulláma (és az utazási korlátozások) voltak, a Consumer Technology Association (a CES-t rendező cég) a globális chiphiányt hozta fel a legfőbb kerékkötőként, ugyanis a bemutatandó termékminták és prototípusok nem tudtak elkészülni 2021-ben, vagyis az új fejlesztéseket csak virtuálisan lehetett volna kiállítani. Mivel idén Las Vegasban minden a metaverzumokról szólt, az eleve kisebb kiállításnak ez annyira nem is ártott.

Mindezt tetézte, hogy a szervezők egy napot le is faragtak az omikron-hullám miatt, de a tavaly teljesen virtuálisan megtartott fogyasztói elektronikai szakkiállítás után már ez is eredmény volt. A távol maradt cégek online prezentációkkal képviseltették magukat, de pont az iparág legnagyobb képviselői (Meta, AMD, Amazon, MSI, T-Mobile, Microsoft stb.) nem kockáztattak. Volt olyan cég, mint az LG, amely a szükségből erényt kovácsolva QR-kódokkal és kiterjesztett valósággal (AR-rel) felvértezve mutatta be újdonságait. A kisebb CES viszont egyúttal azt is jelentette, hogy a személyes részvételt választók között jobban tarthatóvá vált a kötelező távolságtartás, illetve a kiállításon eleve csak oltottak vehettek részt. Aki viszont maradt, mint a Samsung, gyakorlatilag csak nyert a személyes részvételen.

A hálózat csapdájában

A 2022-es metaverzum-láz megvalósulásához elengedhetetlen lesz a gyors internet és a biztonságos hálózati elérés. Így a CES egyik legfontosabb nóvuma a Wi-Fi 7 volt, amelyet a MediaTek mutatott be most először Las Vegasban.

A 25 évvel ezelőtt debütált technológia legutolsó érvényes szabványa a Wi-Fi 6e (hivatalos nevén a 802.11ax), de egyelőre a 4-es, 5-ös routerek működnek jellemzően, a boltokban már vannak 6-osak.

A 802.11be, avagy az új „metaverzum-szabvány” végleges, hivatalos változata csak 2024-re készül el.  Hatalmas ugrást hoz a teljesítményben, alacsonyabb késleltetést és jelenlegi hatos sorozatnál 2,4-szer nagyobb sebességet ígér. A tajvani cég fejlesztése a globális szabvány megújítását hozza el, a Qualcomm és már az Intel is dolgozik a saját megoldásán.

Képernyőkbe fojtva

A CES új trendje 2022-ben az LG jóvoltából az átlátszó tévé lett. A transzparens OLED-paneleket már ugyan fél évtizeddel ezelőtt „feltalálták”, viszont csak idén sikerült azt megoldani, hogy hatalmas képátlós változatban is piacképesek legyenek. A transzparens tévék már nemcsak otthoni környezetbe, vagyis nappalikba, de kiállításokra is alkalmasakká váltak.

Átlátszó OLED-panel mint „okos” kirakatüveg

Las Vegasban még úgy tűnt mintha még magával a koncepcióval házalnának (több változatban is bemutatták az ötletet), és még partnereket keresnek ahhoz, hogy a mostani chiphiányos és covidos világban a tömeges forgalomba kerülhessenek. Az egyik legjobb ötletnek az OLED Shelf változat tűnik, amikor is 2 transzparens kijelzőt ötvöztek egy polccal, így az egyik képernyő maga a tartalomfogyasztást szolgálja, míg a másik dekorációként vagy műalkotásként is funkcionálhat.

A Shopping Managing Showcase és Show Window megoldásokban már a fizikai boltokat célozzák meg a transzparenciával. Az első változatban a hatalmas kijelző a fizikai termékek kiegészítésére szolgálna, vagyis szokatlan grafikai és dizájn- megoldásokkal támogatná az eladásokat virtuális kirakatként funkcionálva. A második megoldás, a falra szerelhető négy 55 colos kijelzős változat a figyelemkeltést és extra termékmegjelenítést célozza meg a vásárlói tér kiegészítésével vagy múzeumokba, galériákba helyezve a teret virtuálisan is bővítve.

A legizgalmasabb mégis talán a SmartWindow koncepció lehet, ez a jövő irodájába szánt transzparens kijelzőt takarja, konferenciabeszélgetések és tárgyalások helyeit tenné rugalmasan átalakíthatóvá. Használaton kívül a tévépanel átlátszósága nagyobb teret és szabadságérzetet eredményezhet így még a kisebb tárgyalókban is.

A transzparens OLED-kijelzők mindenesetre felkeltették az érdeklődést: a Boston Consulting Group elemzése szerint a következő évek slágerterméke lesz, 2025-re a becsült forgalmuk elérheti akár 2,7 millió dollárt, az évtized végére pedig a 10 milliárdos álomhatárt is.

2022 a metaverzumok éve lesz?

Az idei CES legfőbb tanulsága az volt, hogy minden gyártó valamiféle módon, de reagálni próbált a Facebook, avagy már Meta Platforms névre átkeresztelt social media cég vezére, Mark Zuckerberg „metaversum” (Lásd: „Nanolexikon”!) nevezetű találmányára. A tavaly októberben bejelentett és egy régi ötlet, a Second Life (Lásd: „Nanolexikon”!) újrahasznosításán alapuló virtuális platform a következő 5 évben akár 10 ezer új munkavállalónak is munkát adhat világszerte: már a kezdetek kezdetén is, a metaverzum alapjainak „felépítésében”.

Hogy mekkora üzleti lehetőségről van szó, azt elárulta Nicola Mendelsohn, a Global Business Group alelnöke is, aki a 2022-es közösségimédia-marketinges trendek kapcsán kijelentette: ma a fogyasztók kétharmada social média nélkül nem dönt semmiféle vásárlásról. Sőt, az okostelefonokról metaverzumra váltás lehet a 21. század egyik legnagyobb technológiai innovációja is.

Nanolexikon

– CES: Consumer Electronic Show, a történeti hűség kedvéért megemlítjük, hogy ez a köznévvé alakult rövidítés kifejtése.

– Metaverzum: olyan online, 3D-s univerzum koncepciója, amely több különböző virtuális és interaktív teret egyesít magában. Úgy kell elképzelnünk, mint az internet jövőbeli változatát. Lehetővé teszi felhasználói számára, hogy ezekben a 3D-s virtuális terekben együtt dolgozzanak, találkozzanak stb. 2022 elején a videójátékok nyújtják a legplasztikusabb metaverzum-élményt, de ezekből is kiderül, hogy a fejlesztő cégek (Meta, Nvidia és Microsoft) a kreatív játékok határait feszegetik, a játékokon belüli interakciók megrendezésével és működő önálló virtuális gazdaságok létrehozásával.

– NFT: non-fungible token, blokklánc-technológián alapuló digitálistulajdon-azonosítási eljárás.

– Second Life: multimédiás közösségi platform, a San Franciscói Linden Lab vállalkozása. 2003-ban indult, 2013-ban 1 millió aktív felhasználója volt, ma is aktívan működik, jelenleg 700-900 ezret jelentenek magukról. Egy 3D-s, online, masszívan sokfelhasználós szerepjátékról van szó, amelynek azonban nincs célkitűzése és határai, rendeltetése a valós személyek virtuális interakcióinak megvalósítása. Gazdasági lehetőségei között szerepel az ingatlanvásárlás, megkülönböztető tárgyak és avatartulajdonságok vásárlása és az utóbbi időkben az oktatás.

Szimulákrum: az utánzat, szimuláció, helyettesítő fogalmak gyűjtőfogalma.

Az új platform felépítésével mindenki jól járhat, hiszen nemcsak a techóriások, de kormányok és különböző iparágak cégei is találhatnak benne üzleti fantáziát. Két éven belül pedig 50 millió dollárt szeretnének csak a metaverzum gazdasági, adatvédelmi és társadalmi, de ami a legfontosabb, biztonsági problematikájára is már elkölteni.

A CES egyik fő tanulsága az is lehetne, hogy az új virtualitás nem az emberi valós interakciókat akarja leváltani, hanem a mai meglévő online kapcsolattartási formákat szeretné radikálisan átértelmezni és forradalmasítani. A szimulákrumokra (Lásd: „Nanolexikon”!) építő koncepció nemcsak a mindenki által várt AR- és VR-kütyüket jelenti (amikor is akár egy megbeszélést is meg lehet tartani a Hold felszínén), hanem újfajta, a tartalomgyártókat és kereskedőket megcélzó rugalmas hirdetési meta-megoldásokat is. Las Vegasban a leginkább az volt látható, mindenki igyekszik a saját iparági megoldásait gyorsan „metaverzumosítani” bármi áron. Láthatóan nincsenek kikristályosodva az ötletek, mert ma még úgy tűnik, 5-10 év kell ahhoz, hogy minden mai socialmedia-fogyasztó beléphessen ebbe a szép, új, szimulákrumokkal teli virtuális világba. Különös tekintettel arra, hogy már ma is léteznek működő metaverzumok, amelyek szintén a leendő, 8 ezer milliárdosra becsült piacra vetik mohó szemeiket.

Zuckerberg szlogenje, hogy „magasabb szintre emelik az emberi kapcsolatokat”, egyelőre marketingszövegnek tűnik (Elon Musk szerint főképp, aki csak egy nagy átverésnek tekinti), hiszen a cél, hogy a Meta virtuális világában megtapasztalható immerzitásban minél mélyebb és szélesebb digitális adatlábnyomot hagyjanak a felhasználói, így profilozásuk is sokkal magasabb szintre emelhető lesz. Hogy a metaverzum-kísérletekben van üzleti érték, azt már a meglévő megoldások is – Second Life, Smallworld stb. – bizonyították. Az áttörést itt a tömegesen elérhető és használható AR- és VR-eszközök (nagyobb felbontással, és a „másvilág” fizikai megtapasztalásának magasabb minőségével) hiánya hátráltatja.

Új típusú gazdaság születik

A 10 legvonzóbb befektetési „célpont”

Név

Tőzsdei
jel

Súly
(százalék)

Nvidia Corp

NVDA

9,20

Microsoft Corp.

MSFT

7,35

Roblox Corp

RBLX

6,67

Meta Platforms Inc

FB

6,04

Unity Software Inc

U

4,87

Immersion Corp

IMMR

4,43

Autodesk Inc

ADSK

4,41

Sea Ltd

SE

4,07

Amazon Com Inc

AMZN

3,80

Tencent Hldgs Ltd

700 HK

3,72

Forrás: Roundhill Investments, cointelegraph.com

Nem szabad elfeledkezni a Facebook alapító ősellenségeiről a Winklevoss-ikrekről sem, akik egy másik, nyílt forráskódú és szabad metaverzumot álmodtak meg. Ez a kor kötelező nóvumára, a blokkláncra épül, benne „a kriptodeviza olyan lesz, mint ma az autóban a benzin”, és használata közben értéket is teremt felhasználóinak.

A Facebook alapítása után elűzött Cameron és Tyler Winklevoss testvérek eddig a Gemini nevezetű kriptovalutás királyságukat építgették, amely tavaly elérte az utolsó befektetési körben a 7,1 milliárd dolláros értékelést. Míg a metaverzum-piacon a Facebook reinkarnációjában (ahol a felhasználókat virtuális célcsoportokként kezelve, a Meta virtuális mezein adataikat felhasználva termelnek belőlük profitot) a felhasználók közössége jelenti az értéket, és zárt platformot (walled gardent) képez, addig a Winklevoss-szimulákrumot egy decentralizált kriptovilágra alapozzák és építik. Tavaly legalább egy tucat blokklánc-startupot vásároltak fel majd’ 400 millió dollár értékben, hogy megteremtsék a maguk holografikus, de egyben a való világba is kiterjeszthető birodalmát. Ebben a függetlenség és az egyenlő lehetőségek garmadája várja a felhasználókat, de ellentétben a Zuckerberg-féle megoldással nem sérülnek jogaik, sem méltóságuk.

A Morgan Creek 75 millió dollárral szállt be, és az ausztrál CommBank, a Pantera és Jeffrey Katzenberg is lát benne fantáziát, a befektetés így már elérte a 400 millió dollárt. A Winklevoss-testvérek még a nagy NFT-láz (Lásd „Nanolexikon”!) előtt megvásárolták a tokenbizniszes Nifty Gateway-t, ez a technológia pedig a metaverzum-építésük szerves részévé vált. Így ma már virtuális telkeket is lehet vásárolni náluk a „Gemini-élmény” csírájaként.

Létezik magyar metaverzum is: a Next Earth is egy kötöttségektől mentes és szabadon bejárható virtuális világot fejleszt. A 2021-ben zenitre ért NFT-lázat meglovagolva, valós térképen virtuális földeket vehetünk, melyeket fejleszthetünk és értékesíthetünk is. Nem (biztos, hogy) holmi botor ötletről van szó: túl vannak a 30 millió eladott mezőn és a 2 millió dolláros árbevételen. A cél itt is, csakúgy, mint a fenti megoldásokban, egy felhasználókkal teli és saját gazdasági rendszeren álló, „önjáró”, virtuális territórium megteremtése néhány év alatt.

Az új decentralizált világ már a nagy techcégeket is lépésre kényszerítette, hogy elavult modelljeiket valahogy életben tartsák és vért is frissítsenek, így a Microsoft és az Nvidia is (amelynek Omniverse-e a CES-en debütált) előrukkolt a saját metaverzumos ötletével. Az ICT-piacon mindenki, aki túlélte a Covid hullámait és a chiphiányos időket, hozzá akarja tenni ehhez a maga kiegészítéseit, ez látszott a leginkább az idei CES-en a 3D élményt szemüveg nélkül ígérő tévéktől, az immerzitást fokozó vagy új metódusok révén ezt ígérő kütyüktől (XR kontaktlencse), az OLED-képernyőkig bezárólag.

A CES Legközelebb 2023. január 5-8. között nyitja majd meg a kapuit Las Vegasban.

| Forrás: IT Business, Tölgyes László

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Pezgső BETA Last minute ajánlat!

Tipp

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Ingyenes Talent Management webinár, 2022. február 10.

Ingyenes Talent Management webinár, 2022. február 10.

More details
Event Touch, 2022. március 8.

Event Touch, 2022. március 8.

More details
Meddig szállnak el idén az építőanyagárak?

Meddig szállnak el idén az építőanyagárak?

More details
Baconnel is lehet diétázni

Baconnel is lehet diétázni

More details
Az idei a gombák éve lesz a gasztronómiában

Az idei a gombák éve lesz a gasztronómiában

More details
Elkészült 2022 legnépszerűbb turistacélpontjainak listája

Elkészült 2022 legnépszerűbb turistacélpontjainak listája

More details
Vaksötétben ad jótékonysági koncertet Tóth Vera január 27-én

Vaksötétben ad jótékonysági koncertet Tóth Vera január 27-én

More details
Elhunyt Csollány Szilveszter

Elhunyt Csollány Szilveszter

More details
Oldtimer Show, 2022. május 13 - 15.

Oldtimer Show, 2022. május 13 - 15.

More details