2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Promóció

Vállalkozásösztönző program indult fiataloknak

3081

Országszerte 42 középiskola végzősei tanulhatnak vállalkozási ismereteket egy civil kezdeményezés keretében.

Nemzetközi átlag alatti a magyar fiatalok vállalkozási kedve. A hazai felsőoktatásban résztvevő diákok mindössze 5,1 százaléka kezd vállalkozásba tanulmányai végéig, míg a nemzetközi átlag 11,2 százalék, a GUESS (Global University Entrepreneurial Spirit Students' Survey) kutatása szerint[1].

„A fiatalok többsége jóformán semmit sem tud a vállalkozásról, így érthető, hogy nem mernek belevágni. Ráadásul rengeteg a tévhit és az előítélet, hogy pénz és tapasztalat nélkül nem lehet vállalkozni, vagy hogy Magyarországon nem lehet tisztességesen vállalkozni” – mondta Berger Gábor közgazdász, a Cégalapítás Fiatalon című könyv szerzője, a program gesztora.

A program célja valós képet mutatni a vállalkozásról és ösztönözni a fiatalok vállalkozási hajlandóságát. A részt vevő iskolák mintegy 1000 példányt kaptak ajándékba a Cégalapítás Fiatalon című könyvből, oktatási célokra. A könyv közérthetően mutatja be, hogy melyek egy vállalkozó napi feladatai, hogyan szerezzenek vevőket, vagy épp hogyan vegyenek fel alkalmazottakat. Közben nagy hangsúlyt fektet az olyan emberi értékek átadására, mint a becsület, a kitartás vagy épp a felelősségvállalás.

A kezdeményezésről minden középiskola értesítést kapott, és bárki csatlakozhatott, aki vállalta, hogy a könyvek könyvtári állományba kerülnek és foglalkoznak a témával. Harminc településről 42 középiskola regisztrált a programban. A részt vevő iskolák több mint fele az országos középiskolai rangsor 100 legjobbja között van.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője