2026. március 22., vasárnap - Beáta

Promóció

A sikeres palántanevelés sokszor apróságokon múlik főleg házikerti körülmények között. A hobbikertész csoportok terjedésével egyre több a félretájékoztatás és olyan barkácsmegoldás, ami miatt már a kiinduláskor sok problémával találkozhatunk. Most…
Megérkezett a jó idő! Ilyenkor a kevésbé edzett kerékpárosok is előveszik a bringájukat. Mindenki várta már, hogy kiszabaduljon a friss levegőre a téli bezártság után. A bringázás szuper hatással van…
A szegedi papucs újragondolására írtak ki pályázatot, amelyre bárki beadhatja a mai kor elvárásainak megfelelő, hordható lábbeli terveit, a legjobb alkotásokból a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában nyílik júniusban kiállítás -…
Hatalmas generációs szakadék van a szülők és a gyerekek között, ami napról napra mélyül, miközben a kicsik a digitális világ dzsungelében annak farkastörvényei szerint nevelkednek, erről beszélt Tóth Dániel, a…
Az Otthonfelújítási program óriási népszerűségnek örvend, a gyermekes családok kétharmada tervezi igénybe venni. A sosem látott lakásfelújítási hullámhoz azonban sokaknak lenne szüksége forrásra.
A koronavírus-járvány terjedése miatt online oktatásra kellett átállni az iskolákban, ami egy teljesen szokatlan helyzet elé állította a diákokat, a szülőket és a pedagógusokat egyaránt.
Meghirdették a pécsi Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét, amelyet a programsorozat legnagyobb attrakciójának szánnak a szervezők. A tervek szerint a fesztivált július 1. és 4. között rendezik meg, a koronavírus járvány…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője