2026. március 22., vasárnap - Beáta

Promóció

Három napja kezdődött el az igazi perzselő nyári hőség, ami azt is jelenti, hogy a magyar otthonokban kezd elviselhetetlen hőmérséklet uralkodni. A tartós meleg miatt a falak átmelegszenek és még…
Még tart az eperszezon, és ha a lekvár már üvegekben a kamra polcán pihen, jöhet valami más!
Összeállították a 2021-es nyár legnépszerűbb fiús és lányos játékainak toplistáját. A közel 1300 szülő véleménye alapján kialakult rangsor élén buborékfújó fűnyíró és egy síró babafigura áll. Ugyanakkor mellettük töretlen az…
Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről ismert Grapoila.
Idén először a szakmai zsűri különdíját is kiosztották. A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta június 14. a Véradók Világnapja. Ez alkalomból háromhetes országos véradó kampányt indítanak a HotelHero és az MSZÉSZ szállodái a…
Ma jelentették be a jó hírt: érkezik a Líra raktárvásár! Ez most nem online lesz, hanem személyesen kell kimenni a helyszínre, ami ezúttal belvárosi.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője