2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Promóció

Az elmúlt időszakban az infláció és az árak emelkedése egyre nagyobb terhet jelentett a családok számára, különösen a nyaralások és a szabadidős tevékenységek területén. Ennek ellenére a Táborfigyelő legfrissebb adatai…
A kampányba több vendéglátóhely is beszáll. Az akcióval a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a jó idő beköszöntével minél többen üljenek nyeregbe és keressék fel a balatoni régió kirándulóhelyeit, kulináris…
Az utóbbi időben több súlyos baleset is történt hirtelen fellépő porvihar miatt. Vezetéstechnikai szakértőnk szerint, noha az ilyen jelenség rendkívül veszélyes, mégis nagyobb esélyünk van elkerülni vagy könnyebben megúszni egy…
A SPAR Magyarország minden héten az Árzuhanás Promóció keretein belül teszi még vonzóbbá kínálatát. Ettől a héttől az alábbi termékkörök Promócióban résztvevő termékeinek árai, terméktől függően 5-36%-kal lesznek olcsóbbak a…
Amellett, hogy isteni finom, fontos arról is beszélni, hogy mennyire egészséges élelmiszer a túró, amely sok magyar étel fő összetevője.
A Holnap Budapestje címmel jelent meg az első film teaser Magyarországon, amit szinte teljes egészében a mesterséges intelligencia készített. A disztópia hét soros szinopszisát a Chat GPT írta, képi világát…
Közeledik a húsvét, az ünnep ideje, s a legtöbb családban az elkövetkező napokra időzítik a nagyobb bevásárlásokat. A SPAR Magyarország számára fontos a vevők minőségi és mennyiségi kiszolgálása, ezért a…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője