2024. március 29., péntek - Auguszta

Konferenciák, tréningek

Mental Health Summit - 2021. június 2-6.

2021-04-26 923

A lelki egészségünkre nem csak most, ebben a különösen nehéz időszakban érdemes odafigyelni, hanem mindig egyensúlyban kéne tartani. De hogyan? Ehhez ad segítséget a június 2-6. között megrendezésre kerülő, ingyenes Mental Health Summit 2021, ahol öt napon keresztül a lelki egészség kerül a középpontba.

Az érdeklődők az élet különböző területeiről 45 olyan szakértőtől kaphatnak értékes tudást és hasznos stratégiákat, akik egytől-egyig naponta foglalkoznak az emberi lélek jóllétével és kihívásaival.

2021-re a mentális egészséggel való törődés igénye nagyságrendekkel megnőtt, sokat hallhatunk a téma fontosságától. Ehhez az ismeretterjesztő munkához szeretne hozzájárulni a Meghallgatunk.online csapata is a június 2-6. között megrendezésre kerülő Mental Health Summittel, ahol az érdeklődők több mint 45 szakértő előadását, vagy beszélgetését nézhetik meg ingyenesen az interneten. Az előadások széles fókuszban ölelik fel az emberi lélekre és a mentális jóllétre hatással lévő életterületeket. A szervezők célja, hogy rendezvényükkel hozzájáruljanak a mindennapi szorongás csökkentéséhez, a kiégés megelőzéséhez, a kiegyensúlyozottabb és boldogabb mindennapokhoz.

„A mindenki által megélt világjárvány hozott egy olyan bizonytalanságot az életünkbe, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ami történt vagy történik, azt érzi a gazdag, és a szegény is, függetlenül attól, hogy esetleg eltérő módokon éli meg, vagy dolgozza fel. Sokakat ért tragédia, még több embernek megszűnt a munkája, és kivétel nélkül mindenkinek bekorlátozódott az élete. Van, aki kilátástalanul panaszkodik, és van, aki új megoldásokat keres. Feje tetejére állt a világ, és nekünk – akik megtehetjük – segítenünk kell” – mondja Gilányi Attila, mentálhigiénés szakember, stratégiai tanácsadó, a Mental Health Summit házigazdája.

Senki nincs egyedül, nem szégyen segítséget kérni

A szakember szerint ma már nem az a fő kérdés, hogy hogyan legyünk sikeresebbek, gazdagabbak vagy boldogabbak. „Most egy sokkal mélyebb szinten kell feltennünk kérdéseinket. Merre tartunk mint emberiség? Meddig tudtunk eljutni tudatossági szintünkben és merre megyünk tovább? A Mental Health Summit adni szeretne. Minden beszélgetés a lelki- és mentális egészséget helyezi a középpontba, egyrészt annak megóvása szempontjából, másrészt arra való felhívásként, hogy nem vagy egyedül. Senki nincs egyedül, sem a problémájával, sem a problémája megoldásában. Nem szégyen segítséget kérni, főleg akkor, ha van is elég képzett szakember, akik tudnak segíteni” – teszi hozzá az online rendezvény megálmodója.

mental2

Attila tavaly indította el a Meghallgatunk.online oldalt, amivel kettős célja volt: támaszt nyújtani a nehézségekben és erősebb egységet teremteni a segítői szakmán belül.

„2019-ben főként önfejlesztő programokat tartottam, majd a koronavírus terjedésekor elkezdtem gondolkozni, hogy mit kellene csinálni, amivel a megváltozott környezetben is értéket adhatok. Meglepő volt a szakma nyitottsága, hogy pillanatokon belül több mint 100 fő segítő állt össze, pszichológusok, coachok és mentálhigiénés segítők. Elindítottuk oldalunkat probono alapon, ingyenesen, és rövid idő alatt több százan jelentkeztek. A legtöbben kifejezetten a pandémiás helyzet miatt kértek segítséget, de olyan jelentkezők is akadtak, akik a korlátozások miatt elvesztették korábbi segítőiket. Egy idő után észrevettük, hogy sokan szeretnének honorálni a szolgáltatásunkat, sőt olyanoktól is kaptunk megkereséseket, akik kifejezetten csak ellenszolgáltatás fejében lettek volna hajlandók segítséget kérni. Így született meg a premium.meghallgatunk.online oldal, ahol a mai digitális kornak megfelelő színvonalon szolgáltatunk úgy, hogy közben a szakmát is támogatjuk rendszeres programjainkkal. Közösségi működésünk extra előnye, hogy a segítők jól ismerik egymást és ezért mindig a legmegfelelőbb kollégát tudjuk ajánlani klienseink számára. Szeretnénk érdemben hozzájárulni a mentális egészség megőrzéséhez és jobbításához. Ezért csináljuk, ez a küldetésünk” - mondta Gilányi Attila.

Az első hazai Mental Health Summit - Stratégiák, lehetőségek és megoldási javaslatok 5 napon keresztül

A június 2-6. között megrendezésre kerülő Mental Health Summitten neves pszichiáterek, pszichológusok, coachok, spirituális- és újhullámos pszichológiai megközelítések képviselői mellett, a sport-, a pénzügyek-, a táplálkozás területeiről is hallhatunk izgalmas előadásokat és kaphatunk hasznos tanácsokat mindennapi jóllétünk és folyamatos fejlődésünk érdekében. Az 5 napig tartó sorozatban találkozhatunk Dr. Semsey Gáborral, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné intézetének adjunktusával, Dr. Nagy Péter pszichiáterrel, a Bethesda Gyermekkórház ADHD Ambulancia főorvosával, Fuller Bianka, Koloszár Szonja, Rigó Dominika pszichológusokkal, Bíró Bence Péter pszichológussal, a Burnout Bilblia írójával, Kiss József Zsolt asztrológus-, műsorvezetővel, Dr. Németh Zoltán alias Dr. Prezi TEDx felkészítő prezentációs technika trénerrel, és meghallgathatjuk többek közt Rakonczay Gábor, extrém sportoló-, kétszeres Guinness világrekorder- és hatszoros óceánátkelő hajós, és Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, olimpiai bajnok vízilabdázó gondolatait is.

Az 5 napos programon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az alábbi linken tudunk megtenni: https://meghallgatunk.online/mental-health-summit/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details