2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

HR Revolution, 2021. június 1.

655

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Tetszik vagy sem, a koronavírus-járvány az idei évben még velünk lesz, az alagút végén pislákoló fény pedig – az áhított fellélegzés mellett – újabb kihívásokat tartogat.

Miközben a kényszer szülte akadályokat tavaly, kisebb-nagyobb sikerrel, szinte mindenki kötelezően megugrotta – komoly előrelépést téve, többek között az atipikus foglalkoztatási formák vagy épp a digitalizáció tekintetében –, a visszatérés sem lesz feltétlenül zökkenőmentes. Főként, hogy a szükségszerűen, egy huszárvágással bevezetett gyakorlatok kiértékelése még várat magára, és a várható nyitás ma még komoly kihívások elé állítja az üzleti döntéshozókat, ehhez pedig egyértelmű támaszt kell, hogy nyújtsanak a HR-szakemberek.

Nincs mese, a mai munkaerőpiac sajátosságai teljesen más hozzáállást, sokkal nagyobb rugalmasságot követelnek meg a cégektől, mint korábban! Azok a cégek tudnak ebből a helyzetből jól kijönni, amelyek először ismerik fel a helyzet komolyságát, és először állnak elő rendhagyó foglakoztatói megoldásokkal. Ehhez ma már jól mérhető eredményekre van szükség, melyek teljesen új nézőpontot, attitűdváltást kívánnak. A konferencia célja az, hogy segítséget nyújtson a vezetőknek a legfontosabb HR-folyamatok újratervezéséhez. Ma ugyanis kulcskérdés, hogyan indul el az építkezés olyan feladatokban, mint a toborzás és az onboarding, a munkaerő-megtartás, a tehetséggondozás, a munkaszervezés, vagy épp a munkáltatói márka fejlesztésének tekintetében.

Időpont: 2021. június 1.
Helyszín: Budapest + online
További információk: portfolio.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője