2026. június 14., vasárnap - Vazul
Bár a jelenlegi járványhelyzetben rendes élő sporteseményeket továbbra sem nézhetünk, de a virtuális tér adta mentőövet egyre több sportág szereplői, valamint a médiumok is igyekeznek kiaknázni, hogy szórakoztató tartalmat biztosítsanak a többmilliárdnyi sportszeretőnek.
Szöllősi Péter társasjáték-fejlesztő 2014-ben adta ki Gyümi nevű társasát, ami az év játéka lett Kecskeméten, a továbbfejlesztett Géniusz verzióra pedig világjogot vásárolt egy amerikai cég, így jövő hónaptól kezdve már a világ 55 országában elérhető lesz.
A héten már embereken tesztelik a szert. Az Oxfordi Egyetemen fejlesztették ki az oltóanyagot, amit csütörtöktől önkéntes jelentkezőkön próbálnak ki.
Négy nyelvvizsgaközpont is tarthat online nyelvvizsgákat a járványhelyzetben, már május elejétől kezdve, értesült a Magyar Nemzet.
„Hogy tetszik lenni?” címmel indított kezdeményezést a Fesztivál Önkéntes Központ, a legnagyobb hazai fesztiválok önkénteseit koordináló szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben.
Ha ezeket tudja a diák, már nem fog megbukni
Pásztor Anna, Kautzky Armand, Geszti Péter, Lotfi Begi, Ternovszky Béla, Sena- csak néhány név azok közül, akik egy kedves videoüzenetben mondanak köszönetet egészségügyi dolgozóknak, eladóknak, sofőröknek, gyógyszerészeknek, futároknak , mindazoknak, akik nem tehetik most meg, hogy otthon maradjanak.
|
|
2026. június 9–13. között a világ legjobb…
2026. június 12-én este újra Mozgás Éjszakája…
Az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállításában az elektrotechnika…








