2026. április 10., péntek - Zsolt

Hírek, elemzések

A főszerepben Hosszú Katinka

731

Az olimpiai bajnok őszintén beszél a filmben – a kudarcokról éppúgy, mint a sikerekről

Csütörtöktől látható a mozikban a Hosszú Katinkáról készült dokumentumfilm. Az alkotás tegnapi bemutatóján Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztésért felelős kormánybiztos kiemelte, nekünk, magyaroknak, sportolóink a szuperhőseink, akiket szeretnénk minél több emberrel megismertetni.

Hétfőn a sajtó képviselői előtt bemutatták a Hosszú Katinka háromszoros olim-piai bajnok úszóról szóló dokumentumfilmet. A Katinka címet viselő, kicsit több mint másfél órás alkotás bemutatja, milyen ára van a sikernek, hogyan vált Katinkából Iron Lady, de azt is, hogyan küzdött meg a kudarcokkal vagy éppen a koronavírus okozta akadályokkal. A film nemcsak Bajára, az olimpiai bajnok úszó gyerekkorába kalau-zolja el a nézőket, de betekintést kapunk amerikai egyetemi éveibe, illetve újra átélhetjük a világ- és olimpiai bajnoki sikereket is.

A filmben Hosszú meglepően őszintén beszél magáról, és a megszólalók – az úszó családja és barátai mellett korábbi edzői, Pass Ferenc, Dave Salo és Petrov Árpád, pályatársai közül pedig a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn vagy egykori iskolatársai – is róla. A filmben természetesen megjelenik Shane Tusup is, hiszen az úszó pályafutásának és magánéletének is kihagyhatatlan szereplője – ám csak archív felvételeken. Ezzel kapcsolatban az alkotók megjegyezték, Hosszú korábbi férjét és edzőjét többször is felkérték, azonban ő nem kívánt szerepelni a filmben (az archív felvételeket viszont engedélyezte).

„Úgy éreztem, felelősségem megcsinálni a filmet” – emelte ki az olimpiai bajnok úszó a vetítést követő sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy többek közt azért is, mert anno ő számtalanszor megnézte a példaképéről, Egerszegi Krisztináról szóló portréfilmet, pályatársaihoz hasonlóan. „Ha van olyan szülő, aki nem szeretné, hogy a gyermeke élsportoló legyen, az elviszi a filmre, de az is, aki azt szeretné, hogy az legyen. Az érem mindkét oldalát megmutatja” – jegyezte meg. Úgy fogalmazott, kicsit furcsa volt saját magát a vásznon látni, de pontosan az került bele, amit el szeretett volna mondani.

„Nekünk, magyaroknak sportolóink a szuperhőseink, őket szeretnénk minél több emberrel megismertetni. A film szuper lehetőséget adott arra, hogy egyiküket, Hosszú Katinkát emberként és hősként megismerjük, legbelsőbb titkaival együtt, és a személyiségéből is kapjunk valami értékeset” – hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) igazgatóságának elnöke. A Magyar Hírlap kérdésére Lajos Tamás producerrel együtt arról is beszéltek, hogy mivel Hosszút világszerte ismerik, a film nemzetközi forgalmazása is folyamatban van, mind streamingplatformok, mind mozik tekintetében. „Ott lesz a hamarosan kezdődő cannes-i vásáron is” – magyarázta Káel Csaba.

Köbli Norbert kreatív producer és Pálinkás Norbert rendező elmondta, az élet volt a film legbefolyásosabb forgatókönyvírója, hiszen amikor elkezdték a munkát, nem tudhatták, hogy a pandémia majd mindent megváltoztat. Eredetileg a tokiói olimpiát megelőző kilenc hónap felkészülését akarták dokumentálni, de ezt a tervet teljesen átírta a járvány. Végül mintegy hetvenöt napot forgattak. Beszéltek a stáb és Hosszú között kialakult bizalmi kapcsolatról is, ami lehetővé tette, hogy őszinte alkotás jöjjön létre.

| Forrás: magyarhirlap.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője