2026. július 3., péntek - Kornél

Események

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

638

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók mellett kiállítás várja az érdeklődőket augusztus végétől november közepéig a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon – közölték a szervezők.

A fesztivál rendezvényei a szegedi Új zsinagóga köré csoportosulnak, itt rendezik Antal Gábor dzsesszzongorista, zeneszerző nemzetközi sikereket is elérő triója és Szőke Szandra énekes, dalszövegíró közös koncertjét augusztus 30-án.

Szintén Magyarország második legnagyobb zsinagógájában lép föl a Sárik Péter Trió és az együtteshez énekesként csatlakozó Falusi Mariann, akik szeptember 6-án mutatják be sikersorozatuk, a Jazzkívánságműsor legújabb elemét, amelyen kizárólag magyar dalok hallhatók egyedi feldolgozásban.

A közelmúltban hagyománnyá vált, hogy különböző egyházak képviselői fontos társadalmi kérdésekről beszélgetnek a zsinagógában.

Szeptember 11-én a függőségek témája kerül terítékre. A fesztivál visszatérő vendége a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely szeptember 13-án koncertezik az Új zsinagógában, két nappal később pedig az egyedi hangzásvilágú Maszkura és a Tücsökrajt hallhatja a közönség.

Szeptember 18-án Szeged egyik legszebb klasszicista műemlékét, a Lipovszky testvérek, Henrik és József tervezte Régi zsinagógát és a Löw Immánuel rabbi iránymutatása alapján Baumhorn Lipót megálmodta Új zsinagógát járhatják be az érdeklődők.

Két nappal később Csanádi László tart orgonakoncertet, majd szeptember 22-én a Szegedi Zsidó Hitközség székházában a Löw-könyvtár történetével ismerkedhetnek meg a vendégek Ábrahám Vera Szegedtől Jeruzsálemig című kötetének bemutatóján.

Tardoss-Tauszig Ármin végzettsége szerint vasúti mérnök volt, személye mégis leginkább grafikai és szobrászati munkái miatt maradt emlékezetes.

Szeged művészeti életének aktív szervezőjeként szoros barátságot ápolt Juhász Gyulával, s támogatta József Attilát is. Életéről és munkáiról október 6-án nyílik kiállítás.

A hónap végén Fodor Péter a báró Jósika Miklós zsidó cserkészcsapat történetéről írt könyvét, majd november 10-én Molnár Judit és Frojimovics Kinga a szolnoki zsidóság deportálásáról szóló kötetét mutatják be a hitközség székházában. A fesztivál hangversenyeinek sorát Varnus Xavér orgonakoncertje zárja november 6-án.

| Forrás: hirado.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details