2024. április 19., péntek - Emma

Események

A fiataloké a főszerep az idei THEALTER fesztiválon

251

A szemle Németh Nikolett Fajankó című drámájának ősbemutatójával kezdődik július 29-én, és a fesztivál 9+1 napja alatt 8 helyszínen 32 produkció várja az érdeklődőket.

A szegedi programsorozat célja, hogy betekintést nyújtson az innovatív, kortárs színházi szcéna munkájába. A 32. alkalommal megrendezett fesztiválon 37 csapat munkája kerül színpadra a műfaji sokszínűség jegyében.

A MASZK Egyesület szervezésében megvalósuló szemle fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga épülete lesz, de olyan különleges helyszíneken is tartanak előadásokat, mint a Szegedi Nemzeti Színház balett-terme, a Kiszínház, a Grand Café, vagy az újszegedi Liget.

A hagyományosabb prózai előadások mellett nagy hangsúlyt kapnak a báb-, valamint részvételi színházi darabok, monodrámák és performanszok.

A Szegedre érkező produkciók között számos díjnyertes alkotás is helyet kapott, a visszatérő fellépők mellett pedig lesz olyan is, aki először mutatkozik be a THEALTER-en. Ősbemutatóval is találkozhat a közönség: Németh Nikolett Fajankó című művét Kovács Dániel Ambrus állítja színpadra. A dráma szerzőjének személye azért is különösen fontos, mert a szervezők az idei válogatásban kiemelt fontosságúnak tartják a fiatalok és női alkotók bemutatását.

Elsőként vesz részt a fesztiválon a Gólem Színház, ami Németh Virág Az utolsó velencei kalmár című drámáját mutatja be, Borgula András rendezésében. Az ESZME, a Szkéné Színház és a Szentendrei Teátrum koprodukciója, a Csend-etűdök július 31-én érkezik Szegedre, csakúgy, mint a Terék Anna vajdasági költő verseiből inspirálódó Csönd.

A MáSzínház Anya-e vagy? című zenés monológját Bakonyvári Krisztina állította színpadra, míg a Szegeden már jól ismert FAQ Színház két előadással érkezik: a Gyakran ismételt kérdéseket Barcsai Bálint, a Meseország nem mindenkiét Molnár Anna rendezte.

A Freeszfe Egyesület két vizsgaelőadást hoz a THEALTER-re: Tózsa Mikolt Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn és Szántusz Noémi Noya A nagy kacsashow című lakodalmas performanszával lesz jelen a fesztiválon.

Mellettük a hazai független színházak legjelentősebb képviselői érkeznek: a Tér12 Kulturális Egyesület, a k2 Színház, a KV Társulat, a Narratíva Kollektíva, az Átrium és a Mentőcsónak egység, a KB35 Színházi Nevelési Társulat és a Trainingspot, de a Stúdió K Színház Heilbronni Katicája is látható lesz, Hegymegi Máté újraértelmezésében.

Határon túlról érkező produkciót is láthat a közönség: a marosvásárhelyi Yorick Stúdióból Barabás Olga és Sebestyén Aba darabja, a Bódi Attila-regény alapján készült Lázadni veletek akartam kerül színpadra. Az előadás 2022-ben elnyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat.

Az idei THEALTER-en markánsabban jelenik meg a bábművészet, amely a gyerekelőadások mellett a felnőtteknek is kínál szórakozási lehetőséget.

Emellett nem maradhat el szegedi alkotócsoportok bemutatkozása és a hagyományos, különleges színházi élményt kínáló események sem: A Káva Kulturális Műhely és a MU Színház egy felnőtteknek szóló részvételi színházi előadással, a Szigettel érkezik, de látható lesz Christine Fentz rendezése, a Banquet for Bees / Méhek című produkció is. Megnyitja kapuit a THEALTER kritikusműhelye, a blog jr. is, amely fiatal színikritikusoknak kínál szakmai konzultációt, Jászay Tamás vezetésével.

A KuglerArt Szalon Kék-sárga – Speciális színházi művelet című jótékonysági felolvasóestjének bevételével a szervezők az ukrajnai háború menekültjeit támogatják.

| Forrás: fidelio.hu

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details