2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Események

Hetedik alkalommal adják át a Libri irodalmi díjakat – már elindult a közönségszavazás

618

A Libri 2022-ben is véleményvezérek, az olvasók, valamint egy szakmai zsűri segítségével adja át a Libri irodalmi díjakat. A 2016-ban alapított elismerés és kampánya tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra, illetve azok szerzőire hívja fel az olvasóközönség figyelmét. Március végétől a közönség is szavazhat a döntős művekre, és ezáltal a kortárs magyar irodalomra.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az olvasás népszerűsítését tartja, ezért hozta létre 2016-ban a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A Libri idén hetedik alkalommal jutalmazza az előző év legjobb szépirodalmi könyveit.

A döntőbe került tíz művet 189 neves közéleti személyiség választotta ki, közülük nevezi meg a zsűri (Bálint András színész; Beck Zoltán, a 30Y énekes-gitárosa, egyetemi adjunktus; Fullajtár Andrea színész; Károlyi Csaba irodalomkritikus, az ÉS főszerkesztő-helyettese; és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész) a szakmai díj nyertesét, a legtöbb olvasói szavazatot begyűjtő könyv pedig a közönségdíjat kapja. A nyertes művek szerzői 2-2 millió forintot és 30-30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

A 2022-es Libri irodalmi díjak koncepciója, hogy rámutasson a kortárs magyar irodalmi élet sokszínűségére, és hogy érzékeltesse: a köztünk élő írók annyifélék, ahányan olvassuk őket. Ezért a látványvilágban fontos szerepet kap a színek játéka, kiemelve a magyar irodalom legjobbjainak egyedi vonásait, a döntős művek stílusát, jellegét.

libridij2

A 10 döntős könyv:

Bartók Imre Lovak a folyóban című regénye, Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című szatírája, Danyi Zoltán A rózsákról című regénye, Gerlóczy Márton Fikció 1. – A katlan című önéletrajzi regénye, Keresztury Tibor Hűlt helyem című regénye, Krasznahorkai László Herscht 07769 című regénye, Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című novelláskötete, Tóth Krisztina Bálnadal című verseskötete, Vonnák Diána Látlak című novelláskötete, valamint Závada Péter Gondoskodás című verseskötete.

Annak érdekében, hogy a kampány és annak üzenete minél több emberhez eljusson, a Libri több eszközzel és felületen kommunikál. A döntősöket és a kampány szlogenjét – Szavazzon a kortárs irodalomra! – szerepeltető kreatívok jelennek meg kulturális, szakmai, üzleti, valamint életmódmagazinokban, az outdoor megjelenést egy országos CLP-kampány biztosítja, ezt egészíti ki a Károly körúton elhelyezett épületháló, valamint a Nyugati téri full-branding villamosmegálló. Az újsághirdetések és a CLP-kampány mellett a kampány kiterjed rádió- és Youtube-hirdetésekre, továbbá a streamingfelületekre is.

A hirdetésekkel összhangban sajtóközlemények segítségével hívják fel az olvasóközönség figyelmét a díjakra, a Libri Magazin oldalán pedig interjúk készülnek a döntős szerzőkkel, valamint a magyar művészeti szcéna jeles képviselőivel. A Libri weboldalán a Libri irodalmi díjaknak dedikált aloldal szolgáltatja az információkat a döntős szerzőkről és műveikről, a könyvkereskedő közösségimédia-felületein pedig a kampány elemeinek felhasználásával buzdítja szavazásra a követőket.

A Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat egy színes gálaműsor keretében adják át májusban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az eseményről készült gálavideót az olvasóközönség élőben a Libri Facebook oldalán követheti, illetve az esemény után az RTL Most! felületén nézheti vissza.

AZ ALKOTÓK LISTÁJA:

Megbízó: Libri Könyvkereskedelmi Kft.

Marketingigazgató: Sándor Gabriella

Márkamenedzser: Tömör Annamária

PR-menedzser: Jávor Zsófia

PR-koordinátor: Bistey Attila

Art director: Kozlovsky Kata

Szövegíró: Paál János

Marketingkoordinátor: Göcsei Georgina, Juhász Fruzsina

Közösségi média: Juhász Fruzsina, Zsoldi Gabriella

Médiakoordinátor: Ilcsik Tünde

UX- és webdesign: Sárosi Tamás, Kozlovsky Kata, Földesy Fanni

Fotó: Wertán Botond

Videók: Wertán Botond, Vadas Géza

Illusztrátor: Simon József

Gálaműsor: Színház TV, rendező: Radnai Márk

| Forrás: markamonitor.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője