2024. március 29., péntek - Auguszta

Események

„Tollal a csillagokig” mottóval elindult a Gárdonyi 100 Emlékév Egerben

197

Az íróóriás halálának 100. évfordulóján Eger kulturális, egyházi, oktatási és turisztikai szereplői egész éves programsorozattal készülnek.

Gárdonyi Géza az egyik legnépszerűbb magyar író, művei ma is aktuálisak, és az Egri csillagokkal olyat alkotott, ami csak kevés magyar írónak sikerült. Mutatja ezt az is, hogy a 23 nyelvre lefordított regényből nagysikerű film készült, és rengeteg egyéb módon is feldolgozták azt.

Gárdonyit Egerben különösen nagy becsben tartják, hisz a város alaptörténetét, az 1552-es ostromot ő tette széles körben ismertté.

Gárdonyi Géza több mint az Egri csillagok szerzője, hisz regényei mellett verseket, meséket, újságcikkeket, sőt még dalszövegeket is írt. Járatos volt a zenében és a természettudományokban is, élete bővelkedett fordulatokban.

Az emlékévben Gárdonyi sokrétű világára is fel szeretnék hívni az egri szervezők a figyelmet, a „Tollal a csillagokig” mottó jegyében.

A belváros megtelik Gárdonyi-idézetekkel, mindenhonnan szellemisége fog visszaköszönni. Erre Eger kulturális, egyházi, oktatási és turisztikai szereplői kiemelten készülnek.

Időben két fő fókusza lesz az emlékévnek. A nyári turisztikai főszezonban az egrieket és az Egerbe látogató vendégeket célozzák meg. Kiemelt esemény az augusztus 6-14-ig tartó Gárdonyi Napok, mely a Gárdonyi Piknikkel kezdődik, az író születésnapja tiszteletére. A Valide Sultana Fürdőrom kétnapos TUTU Jazz Fesztiválnak ad otthont, majd 3 napon keresztül a belváros és a Dobó tér kínál számtalan koncertet, élményszerű utcai előadásokat, flashmobokat.

A Harlekin Bábszínház jóvoltából testre szerelhető óriásbáb formájában elevenedik meg Gárdonyi Géza, „akivel” bármikor „összefuthatunk”.

A rendezvénysorozat legkülönlegesebb előadásának az Egri vár udvara ad otthont augusztus 10-én. „A múltban a jövőm” Gárdonyitól – Gárdonyiról címmel ad koncertet Dés László és zenésztársai, továbbá közreműködik Gryllus Dorka és Simon Kornél.

Az őszi rendezvénysorozat központi eleme az október 30-a köré szerveződő Gárdonyi Ünnep, mely a kultúra és a tudomány jegyében zajlik. Gárdonyi halálának napjához kapcsolódóan ebben az időszakban szakmai konferenciát, koszorúzási, emléktábla avató ünnepséget szervez a város. Az ünnep zárásaként – a Gárdonyi Géza Színházban – Gárdonyi-est keretein belül adnak műsort a színház művészei és az Egri Szimfonikus Zenekar.

Az önkormányzat intézményi közül az Egri várat és a Gárdonyi házat is üzemeltető Dobó István Vármúzeumban szinte minden Gárdonyi Gézáról szól. Az emlékévben extra programokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, online tematikus túrákkal, múzeumpedagógiai programokkal készülnek kiemelten erre az alkalomra.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár elsősorban az ismeretterjesztő előadások szervezésével kapcsolódik az emlékévhez, valamint a Múzeumok Éjszkája programsorozat keretén belül rengeteg Gárdonyi tematikájú játékkal, programmal várja az érdeklődőket.

A könyvtárban ezen a napon lesz először megtekinthető az író életét feldolgozó vándorkiállítás.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ felhívásaival tehetségkutató, vers- és prózamondó versenyeket szervez, egyedi műalkotások készítésére irányuló irodalmi, képzőművészeti és mozgókép pályázatokat hirdet a középiskolás, egyetemista korosztály részére. Gyermeknapon az Egri Csillagok gyermek szereplői színesítik a programokat.

Az Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is készül az emlékévre. Nyitó szakmai rendezvényként áprilisban az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontjában, záró rendezvényként novemberben az Egyetemen zajlik tudományos szakmai konferencia.

gardonyi

Az egri borászok is kiveszik részüket a Gárdonyi 100 Emlékév megünneplésében. Az Egri Bikavér Lovagrend az Egri Borvidéki Tanács koordinálásával, az egri borvidéki borászok közreműködésével emlékbort készít a neves évfordulóra.

Az Egri Csillag bort idén nyáron mutatják be, az Egri Bikavért pedig jövőre, Gárdonyi születésének 160. évfordulóján. Tervek szerint 1552 palack készül mindkettő fajtából. Az Egri Csillag bor bemutatása az emlékév egyik fontos boros eseménye lesz.

A Gárdonyi 100 Emlékév Eger turizmusában is jelentős szerepet játszik 2022-ben. Gárdonyi Géza neve az Egri csillagok óriási népszerűsége miatt egybeforrt Egerrel, a regény máig sokak meghatározó könyvélménye, éppen ezért az Eger Városi Turisztikai Kft. erre a kulturális kapcsolódásra helyezi a fő hangsúlyt az emlékévben.

A népszerű látnivalók (Egri vár, Gárdonyi ház, Líceum, Érseki palota stb.) részt vesznek az emlékévben, a városi programok közül több is prioritásként kezeli a Gárdonyi évfordulót, továbbá a bor-gasztro területen is több ínyencséggel készülnek az egri szolgáltatók.

A Gárdonyi 100 Emlékév egri eseményeiről a város turisztikai portálján, a visiteger.com oldalon lehet részleteket megtudni.

| Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details