2025. augusztus 1., péntek - Boglárka

Események

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Újból elstartol a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny

417

Ismét elindul a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány ernyőmárkája, a CheckINN által szervezett Turisztikai Innovációs Verseny. A fiatal egyetemistákat célzó programban a csapatok nettó 3 millió forintos díjazásban részesülhetnek. A jelentkezés október 25-én indul és november 21-ig tart.

Az immár harmadjára megrendezésre kerülő innovációs verseny célja, hogy a fiatal, egyetemista célközönség segítségével és bevonásával olyan új és innovatív ötleteket lehessen feltárni, majd a későbbiekben konkrét piaci körülmények közé becsatornázni, amelyek elősegíthetik a turisztikai szektor fejlődését és megújulását.

Az előző évekhez hasonlóan az idei kiírásban is három fős csapatok nevezhetnek majd, kiterjedtek azonban a csapatok összetételére vonatkozó lehetőségek:

A versenyben ezentúl az összes nappali, esti, és levelező tagozaton tanuló hallgató részt vehet, aki hallgatói jogviszonnyal rendelkezik valamely magyarországi egyetemen, illetve főiskolán.

Nem szükséges tehát a továbbiakban, hogy a csapat egyik tagja turizmussal kapcsolatos egyetemi tanulmányokat folytasson.

Ezzel egyidőben a pályamunkák témája is változik. A résztvevők az idei kiírásban a Szállodaipar-vendéglátás, az Aktív turizmus és a Közlekedés, mobilitás kategóriákban pályázhatnak, ezeken belül pedig a Digitális, IT Innováció, Szolgáltatás Innováció, Marketing Innováció és Zöld Innováció területein állhatnak elő innovatív ötletekkel.

A pályamunkákat a résztvevőknek egy erre a célra fejlesztett online rendszeren keresztül kell benyújtaniuk, ezután pedig megkezdődik a verseny aktív része.

Az első fordulóban a csapatoknak egy maximum 3 perces videóban meg kell fogalmazniuk, hogy pontosan milyen módszerekkel és milyen célkitűzéssel szeretnék végrehajtaniuk kívánt tervüket és hogy ez milyen innovációt jelenthet a magyar turizmus világában.

A második fordulóba jutott versenyzőknek ezután az innovációs stratégiájukat kell kidolgozniuk. Ennek tartalmaznia kell az innováció pontos leírását és bemutatását, valamint ki kell dolgozniuk üzleti tervüket is, olyan pontokra kitérve, mint az innováció erőforrásigényének és költségkeretének megszabása, vagy a potenciális piacméret, a profit és megtérülési lehetőségek, illetőleg a marketingterv meghatározása.

A pályamunkákat ezután a szervezők által felkért, a turisztikai szektorban nagy szakértelemmel rendelkező bírálók pontozzák majd, egy előre elkészített skála alapján, melynek segítségével 50 pontig tudják a csapatokat értékelni. A kiosztott pontszámok sorrendje nyomán pedig megszületnek az adott kategóriák végső győztesei.

Az összesen fél éven át tartó CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyének győztesei így csapatonként nettó 3 millió forintos díjazásban részesülnek, ötletükbe fordított rengeteg munkájuk pedig nem megy majd kárba, hiszen akár az előző évek tapasztalataiból kiindulva az MTSZA segítsége mentén több projektnek is lehetősége lesz, hogy konkrét piaci környezetben is megvalósulhassanak.

A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2021-ben a Nemzeti Tehetség Program által támogatásban részesített projekt.

További információ és jelentkezés a projekt hivatalos weboldalán érhető el.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője