2026. április 29., szerda - Péter

Események

Jövőre is megrendezik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden

785

Jövő tavasszal ismét megrendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket január 10-ig várják - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, és egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására. Az öt eddigi versenyre ötven országból csaknem kétezer filmet neveztek.

A következő filmes seregszemlére január 10-én éjfélig lehet benyújtani a műveket három kategóriában. Pályázni fikciós nagy- és kisjátékfilmekkel, valamint kísérleti filmekkel lehet, utóbbi kategóriában lehetőség van animációs és mobiltelefonnal készült filmek benyújtására is. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2019. január 1-je után készültek. A szervezők várják azokat a műveket is, amelyekben filmművészetet tanuló rendező vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók részt vettek.

A versenyprogramot előzsűri állítja össze, a fesztivál elismeréseit pedig a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetője, Szabó Gábor által elnökölt nemzetközi zsűri ítéli oda. A fesztiválra beérkező pályaműveket a szakemberek az operatőri teljesítmény alapján értékelik, ugyanakkor figyelembe veszik a film egészének művészi színvonalát is. Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón a pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak.

A fesztivált május 24. és 28. között rendezik Magyarország egyik legszebb, több mint százéves hagyományos filmszínházában, a Belvárosi moziban.

| Forrás: muvesz-vilag.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője