2026. február 5., csütörtök - Ágota

Események

Dalnoki Bence nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét

577

Október 21-én lezajlott a Bocuse d'Or magyar döntője a Hungexpón, ahol négy szakács szállt ringbe az első helyért. A versenyzőknek a szokott módon két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt.

A halétel kötelező alapanyagának előzetesen a balatoni sudár pontyot adták meg, amelyből éttermi stílusú tányért kellett készíteni, ezt két szervizben várta el a zsűri. A haltányér kötelező eleme volt a bezdáni pirospaprika is.

A hústéma kötelező alapanyagának a mangalicát határozták meg, a teljes állat bármely részét felhasználhatták a versenyzők. További kötelező elem volt a tarja és a nyelv is. A hústémában legalább három különböző köretnek és legalább egy mártásnak kellett szerepelnie. A csapatok reggel egy meglepetés alapanyagot is kaptak, mégpedig a snidlinget.

A döntőben négy kiváló szakács szerepelt. Az első boxban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje foglalt helyet. A másodikban Kelemen Roland, a legutóbbi hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett. A harmadikban a végül győztesként kikerülő Dalnoki Bence, míg a negyedikben Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke dolgozott.

 metrob2

Helyezések és díjak:

  • A legjobb csapat díja: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik
  • A médiazsűri különdíja: Dalnoki Bence
  • A legjobb commis: Fodor Noel
  • Ételmű-díj: Bíró Lajos – A Magyar Bocuse d'Or Akadémia újonnan alapított díját ezentúl minden magyar döntő alkalmával kiosztják.)
  • 1. helyezett: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik
  • 2. helyezett: Kelemen Roland és Fodor Noel
  • 3. helyezett: Adamek Balázs és Kocsis Marcell

Dalnoki Bence a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, aki tanulóéveit rögtön Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában kezdte meg. Saját szavaival mindent tőlük tanult. Bocuse d'Or-versenyen még nem indult, ám 2019-ben ő képviselte hazánkat a Calgaryben megrendezett Chaîne des Rôtisseurs versenyen.

A Hungexpo vadonatúj rendezvénytermében megrendezett versenyen a szakma kiválóságai foglaltak helyet a zsűriben. A kóstolózsűri tagjai a következők voltak: Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, Bíró Lajos, Erdei János, Tiago Sabarigo, Rácz Jenő, Sárközi Ákos, Barna Ádám és Jahni László.

metrob3

A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vajna Tamás, Nyíri Szása, Segal Viktor és Harmath Csaba kapott helyet.

A kiváló hangulatról ezúttal is Jókuti András és Gianni Annoni gondoskodott. A nyertes számára nagyon komoly munka kezdődik, hiszen a Magyarországon jövő március 22-én megrendezendő európai válogatóig már csak néhány hónap van hátra.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Ambiente Frankfurt, 2026. február 6-10.

Ambiente Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője