2026. július 2., csütörtök - Ottó

Események

Az október 2–10 között zajló VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) eddigi legnagyobb halát fogták ki a déli parton.
Már lehet ajánlatot tenni arra az összesen mintegy 1400 darab 3-10 hektár közti parcellára, amelyet eladásra szánt az állam, mivel túl kicsinek találta a gazdasági hasznosításhoz
Az ősz haj elrejtése állandó festéssel jár, és ebből az ördögi körből nincs kiszállás. Az ezüstös tövek már három-négyhetente előbukkannak, a látszat folytonos fenntartása pedig sok időt, pénzt és idegszálat…
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2022 tavaszára készül el a Balaton-part legújabb gyermekbarát élményparkja, a BalaLand FamilyPark Szántódon. A tematikus játékelemeket tartalmazó üdülőközpont alapkövét szeptember 29-én tették le.
Most, hogy elérkeztünk a koronavírus járvány második hullámához, és a hideg idő is hamarosan beköszönt, még fontosabbá válik, hogy felturbózzuk a szervezetünket, és sok vitamint fogyasszunk.
A zene világnapján, október elsején kezdődött a III. Orosz Zenei Fesztivál. A járvány miatt szűkített program hangversenyeinek a Zeneakadémia, az Orosz Kulturális Központ, a Tihanyi Bencés Apátság, illetve az Országos…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője