Rengeteg filmrajongó számlált vissza idén legalább úgy, ahogy Oppenheimerék az első atombomba robbanása idején, hogy végre láthassa az élő legenda, Christopher Nolan filmjének előzetesét. Itt is van:
A legfrissebb, MAHASZ által összeállított hivatalos toplista első helyére került fel a ’Magyar Képek’ szinte azonnal a debütálástól számított első héten a legtöbbet eladott kiadványként – a zenei polihisztor, Leslie…
Heteken át tartó izgalmak után kiderült, hogy Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia tíz versenyzője közül ki az az öt tehetség, aki a komolyzenei tehetségkutató idei nyertesként térhet haza, és…
Immár harmadik éve, hogy ingyen cirkusszal teszi varázslatossá az ünnepeket a Magyar Nemzeti Cirkusz. Idén két este is ingyenesen tekinthetjük meg elkápráztató cirkuszi műsorukat.
Jövő áprilistól három hónapon át tart majd a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, amelyre mintegy 35 ország csaknem 200 társulata érkezik Magyarországra.
Négy napig - 2023. április 13. és 16. között - Veszprém nemcsak Európa Kulturális, hanem a blues fővárosa is lesz. A régió eddigi legnagyobb blues fesztiválján világsztárok és a hazai…
A Játszó-társak a Vígszínház és Kadarkai Endre Youtube csatornájának közös produkciója. Népszerű művészeink egy-egy fiatal kollégával beszélgetnek közös munkáikról, szövegről, zenéről, táncról, beugrásokról, bakikról, kulisszatitkokról, színpadi csodákról, a színházcsinálás vidám…