Friss hírek

Esemény

Még egy hétig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba

Még egy hétig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba

Eseményfigyelő 23-01-06 595

Január 13-ig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba. A közmédia dalválasztójában a zsűri újra a nézőkkel együtt keresi az ország slágerét.

Tavasszal ismét a legújabb magyar dalokkal és rendhagyó zenei koncepcióval jelentkezik a Duna műsora, A Dal. Nevezni bármely könnyűzenei stílusú dallal lehet még egy hétig, január 13-ig. 

A Dal 2023-ba bekerülő negyven dal élőben hangzik el. Az elődöntőkben akusztikus hangszerelésben, a döntőben szimfonikus feldolgozásban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében.

A győztes dal előadója – Az év dala cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül a zenei pályájára fordítható nyereményben.

Pályázni legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), vagy még nem hangzott el nyilvános előadáson.
A műfaji sokszínűséget támogató dalverseny ezúttal is mindenki előtt nyitott. A pályázati feltételek megtalálhatók az Adal.hu oldalon, amelyen keresztül január 13. péntek 22 óráig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

| Forrás: magyarnemzet.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték