Friss hírek

Esemény

Kijött az év legjobban várt előzetese – Az Oppenheimer Christopher Nolan filmje

Kijött az év legjobban várt előzetese – Az Oppenheimer Christopher Nolan filmje

Eseményfigyelő 22-12-21 1305

Rengeteg filmrajongó számlált vissza idén legalább úgy, ahogy Oppenheimerék az első atombomba robbanása idején, hogy végre láthassa az élő legenda, Christopher Nolan filmjének előzetesét. Itt is van:

Az Oppenheimer történetének középpontjában nem meglepő módon az a J. Robert Oppenheimer áll, aki egy tudós volt, és nagy szerepe volt az atombomba létrehozásában. A zsidó származású elméleti fizikus egyike azon fizikusoknak, akiket az „atombomba atyjai”-ként emlegetnek. A trailer minden várakozásunknak megfelel, sőt, különösebben nem is megrengető: nolanos látványvilága van, nagyszabású filmet ígér, nagyszabású zenével. 

Cillian Murphy-t nagyon gyanús, hogy ott láthatjuk majd az aktuális Oscar-jelöltek listáján is, mivel mind a róla bevillanó képek, mind a voice overben hallható monológja azt sejtetik, hogy az atombomba mint morális dilemma igencsak megviselte, vagy legalábbis elgondolkodtatta.

I Forrás: kreativ.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026