2024. május 18., szombat - Erik
A szálloda többek között biztosítja a Virtuózokban közreműködő sztároknak, Maestro Plácido Domingonak, HAUSER-nek, Matteo Bocellinek és Pablo Sainz Villegasnak, valamint a Virtuózok fiatal tehetségeinek pihenését, felkészülését.
Több mint száz program, nemzetközi fényfestő verseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.
Hiába tombol odakinn a hőség, sokan megfeledkezünk a kellő fényvédelemről. Ez idővel foltok, ráncok és akár súlyos betegségek formájában bosszulhatja meg magát. A szakértők most elárulták, hogyan óvhatjuk meg a leghatékonyabban a bőrünket a káros behatásoktól.
Az Alice Terrace x Veuve Clicquot Garden megújult kínálatával igazi felfrissülést és kikapcsolódást nyújt az Andrássy úton.
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is megrendezi közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválját, amelynek középpontjába a tavalyi megújulás után ismét egy város került. Szeptember 16-tól 30-ig a vibráló, sokszínű és nyitott Amszterdam és Budapest között épül meg a képzeletbeli híd a kultúra segítségével: klasszikus zene, jazz- és popkoncertek, valamint kultikus filmek kísérik a hollandiai „utazást”.
Alig több mint egy hét múlva kezdődik a hazai vitorlásszezon csúcseseménye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A szervezők mintegy 600 hajóra és 3000 körüli indulóra számítanak, akik között egyre nagyobb arányban vannak azok, akik a versenyzés helyett az élményért vágnak neki a tókerülésnek.
A fa egy élő anyag, amit nagyon szeretünk, vigyázunk rá, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy életünk része legyen. Egy fából készült bútor a lakásunk vagy irodánk tökéletes dísze lehet, amit jó megérinteni, sőt érezni. Ám az sem mindegy, hogy fenyő, cseresznye, tölgy vagy épp juhar a választásunk. Aki a tartósságot és a strapabíróságot és nem utolsó sorban a megfizethetőséget részesíti előnyben annak a fenyőből készült bútor lesz a jó megoldás.
|
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…