2025. december 3., szerda - Ferenc

Esemény

2023-ban húszéves az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménye. A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált egész éves ünnepségsorozat olyan kézműves, gasztronómiai, dramatikus és előadóművészeti hagyományokat, városi szokásokat hoz közel, mint a lipicai lótartás, a kalocsai népművészet, a dunamenti halászat vagy akár a magyar cirkuszművészet.

Április 13-16. között rendezik meg a Veszprém Blues Fesztivált, amelyen négy nap alatt csaknem ötven koncert és több mint harmincöt fellépő várja a közönséget.

Idén 55 éves Siófok, ahol Varga Imre szobrászművész születésének 100. évfordulója és a Balaton Táncegyüttes 60. születésnapja is színesíti a jubileumi programsorozatot. Új kiállítótérrel, színes rendezvényekkel és születésnapi Siófok55 Városnappal is várják a látogatókat.

A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez több különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik a barna medvékhez köthető megfigyelés: ha meglátják árnyékukat, azaz süt a nap, akkor visszabújnak, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk.

Elindult a nevezés a balatoni nyár legnagyobb vízi futamára, a Hervis Balaton-átevezésre. Az első 800 jelentkező extra kedvezményt kap.

Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étele 2023. szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén szombaton Felcsúton.

Kihirdették a Huawei nemzetközi mobilfotós pályázata, a HUAWEI NEXT IMAGE Awards 2022 győzteseit. A beérkezett alkotásokat neves fotósokból, művészekből és további szakemberekből álló zsűri bírálta el; összesen 54 pályaművet díjaztak. Varázslatos tűzijáték, természetesen bájos portréfotó és ősi erőt sugárzó ménes nyerte el a verseny három fődíját, és az azzal járó egyenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalmat.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője