2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Esemény

Napi 7 fok feletti középhőmérséklettől kezdve a nyári abroncsok már jobb tapadást biztosítanak, mint a téli gumik, ezért jellemzően március második felében az autósok megrohamozzák a szakembereket. Sokan már annak is örülnek, ha egyáltalán időpontot kapnak, és felkerülnek az évszaknak megfelelő kerekek. Legyünk tehát előrelátóak, és időben jelentkezzünk be a gumiszervizbe még akkor is, ha külön felnire szerelt téli-nyári kerékszettünk van.

Idén immár harmadik alkalommal hirdették meg a VándorViadalt, a 7., 8. és 9. osztályos diákok ökoturisztikai vetélkedőjét. A versenyre az előző évekhez képest most még jobban megéri jelentkezni az iskolás csapatoknak, idén először ugyanis komoly fődíjjal is jár a kalandos kihívás: egymillió forint értékben kap a nyertes csapat sportszer utalványt, amelyből fele-fele arányban részesül az iskola és a négyfős csapat.

A Másodállás Start által szervezett esemény a masszőrök tehetségét és elkötelezettségét ünnepli, miközben felhívja a figyelmet a masszázs előnyeire és szépségére.

Hamarosan itt a tavaszi szünet, utána pedig már nem kell sokat várni és jön a nagy megmérettetés: a májusi érettségi. Az Eduline összeszedte az összes fontos dátumot az írásbelikhez és a szóbelikhez.

A budaörsi, franciás stílusú, elegáns Nour desszertszalon alapítója-tulajdonosa, Kecskés Alexandra csütörtökön mutatta be izgalmas tavaszi kollekcióját. Mintha csak egy tavaszi divatbemutatón lennénk: franciás szépségek mutatkoztak be, csak nem a kifutón, hanem a desszerttányéron.

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre. Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő ‘electroswing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával, július 21-én érkezik a jubileumi Campusra.

Az Almás gesztenyerózsa elnevezésű torta lett a Magyarország cukormentes tortája háziverseny győztese – közölte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője