2026. március 18., szerda - Sándor

Esemény

Olyan tárgyak is tele lehetnek baktériummal, melyekre nem gondolnál!

A UPC Direct úgy döntött, hogy minden előfizetőjének elérhetővé teszi a prémium csomagként elérhető FilmBox Pakot, illetve az összes gyermekműsort sugárzó csatornáját.

Közel 10 millió forint értékben, 111 darab wellnesshétvégét ajánl fel ajándékba a visegrádi Royal Club Hotel azoknak az elhivatott orvostanhallgatóknak, akik az új koronavírus elleni küzdelemben segítenek.

Pár hét múlva több ezer beteget ápolni megterhelő lesz, az egészségügyben dolgozóknak vitaminokban gazdag étrendre lesz szükségük – hívja fel a figyelmet az Etesd a dokit! Facebook-közösség, amely kedden indult, és mostanra 1100-ra nőtt tagjainak száma.

A MOL Limo egyelőre kivár, de a GreenGo példáját követve mától már a Share Now is olcsóbban használható - tudta meg a hvg.hu.

Kacskovics Imre immunológus az InfoRádióban elmondta, a magyarok által kifejlesztett bonyolult fehérjemolekula "átveri" a sejtekre támadó vírust, sőt a már megtámadott sejtekből is kisöpri. Hatása 2-4 hétig tarthat. Azt is elmondta, kapszula mikor lehetne belőle legkorábban.

Az elmúlt napok és hetek fejleményeire egyikünk sem lehetett felkészülve. Minden jel arra mutat, hogy a hétköznapjaink mellett a gazdaság is gyökeresen átalakul, és messze még a folyamat vége. Az már most látszik, hogy az internetes kereskedelem hatalmas növekedésnek indult.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

More details
3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője