2026. március 18., szerda - Sándor

Esemény

Chefparade Főzőiskola üdvözli az élet újraindítását. Mi is szeretnénk már „élőben” újra tanítani és reméljük Nektek, kedves Ügyfeleinknek is hiányzik az élőben főzés.

Nemes cél érdekében fogott össze a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) és a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ).

„Az Erdő álma” címmel országos vers- próza- és meseíró pályázatot hirdettek. A szervezők a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekek írásait 2020. június 15-ig várják.

A koronavírus-járvány miatt került a világ minden táján előtérbe, de könnyen lehet, hogy a légszennyezettség miatt is még jó ideig velünk marad a szájmaszk, ami mára a divatmárkák fő bevételforrásává vált.

Most a világ egyik vezető fejlesztőjének és gyártójának termékeit 4-16 kamerás rendszerben vásárolhatja meg. Nem kell termékenként válogatnia, mert a rendszert központi egységgel, kábelekkel, switch-el, telepítési segédlettel ellátva kapja.

A rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – tájékoztatott a sportért felelős államtitkár.

Nyárra megújulhat a szigligeti vár, fejlesztik a település strandját is. A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni. Balassa Balázs polgármester elmondta, hogy 530 millió forintból újul meg a település vára, a tavaly kezdett fejlesztésből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője