2026. március 18., szerda - Sándor

Esemény

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben folytatódott az agrár élőhelyeken 2005 óta zajló fészkelőállomány-csökkenés, ennek jelei már mutatkoznak a korábban növekedést mutató erdei élőhelyeken fészkelő madárfajoknál is Magyarországon!

A Magyar Közlönyben szerdán éjjel megjelent kormányrendelet szerint ha meghatározott feltételeket a rendezvény szervezője biztosítja, a szabadtéri rendezvény csütörtöktől megtartható, a helyszínén való tartózkodás megengedett.

"Az új valóság: így fog kinézni a nagyszínpadi nézőtér a következő évadban."

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint május 29-től lehet a fővárosi vendéglátóhelyek belső részeiben is vendégeskedni.

Járvány idején is lehetne élő koncerteket tartani, ha meghatározzuk a kötelező biztonságos viseletet.

Nem szorulnak háttérbe a közismereti tantárgyak a szakképzésben sem, sőt matekból még többet is fognak tanulni a diákok, mint eddig.

A március közepén elrendelt üzemszünetet követően május 26-án fogadhatott újra vendégeket a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő. Az ország nagy múltú fürdői közt elsőként nyitotta meg kapuit, hogy a pünkösdi hétvégén már részlegesen használhassák a vendégek.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője