2026. március 18., szerda - Sándor

Esemény

„Először kényszerűségből, majd egyre nagyobb kedvvel csatlakoztak a Magyar Snapszer Szövetség versenyzői az online versenyekhez" - kezdi közleményét a szervezet.

Többféle korlátozással, de június 25-én újranyit az Eiffel-torony, amely a koronavírus-járvány miatt március közepén zárt be.

Több, mint száz kilométernyi kerékpáros csillagtúra lehetőség várja az idei nyártól a vendégeket Rév-Komáromba és környékére. Sőt, már Komáromtól Pozsonyig is elbiciklizhetünk, végig kiépített kerékpárúton.

Általában úgy gondoljuk, a konyhánkban tisztaság uralkodik. Nem is lehet ez másképp, hiszen nap mint nap ez a főzés vagy az étkezések helyszíne.

Haszontalan susnya a virág, mondja a laikus, és ennél nagyobbat akkor sem tévedhet, ha csak a balkonon szeretne magának egy kisebb konyhakertet.

69 éves korában meghalt Bonnie Pointer, a Pointer Sisters énekese. A halálhírét a testvére, Anita Pointer jelentette be. A formáció a hetvenes években lett népszerű, a három Grammy-díjukból az elsőt az 1975-ös Fairytale-ért kapták. Duettként indultak – Bonnie és June –, később csatlakozott hozzájuk Anita és Ruth Pointer.

A Lada márka új autó forgalmazása bizonytalan ideig felfüggesztésre került, a szerviz, alkatrész és garanciális tevékenység továbbra is zavartalanul folytatódik - írta a Lada Hungary Kft. közleményében.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője