2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

Nyolcvanéves korában elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész – írta a Színház.online.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) forgalomból történő kivonás és forgalmazás megtiltásának tárgyában hozott határozatot a Virostop influenza elleni szájspray és a Virostop orrspray tekintetében 2021. február 5-én.

Új madárröpdéket alakított ki és látványos fajtaleíró táblákat állított fel a Budakeszi Vadaspark, valamint bővítették az erdészek munkáját bemutató játszóteret – közölte a társaság.

A tájszótárak jelentőségét sokan és sokszor megemlítik, de a következők – bár egy kicsit tudományos nyelven megfogalmazva – mindenképpen szót érdemelnek:

A Zalando online életmód- és divatáruház még az idén piacra lép Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában, Magyarországon és Romániában pedig jövőre, ezáltal a társaság már 25 országban lesz jelen - közölte a vállalat.

Indul Magyarország egyik legnagyobb és leglátványosabb középiskolás versenye, a VándorViadal.

Fogyasztása kedvezően hat a vérkeringésre és az emésztésre is, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője