2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

A beoltottak száma Magyarországon meghaladta a 4 milliót. Ez lehetővé teszi, hogy további lépéseket tegyünk az élet újraindítása terén. A szolgáltatások széles köre nyílik meg azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk.

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor az élet számos területén lettünk tele különböző kérdésekkel, félelmekkel és főleg változásokkal. Az orvosi szolgáltatások igénybevétele sem úgy zajlott, ahogy azt addig megszokhattuk, sőt sok vizsgálatot nélkülözni kellett. A fogorvosi kezeléseket sokan háttérbe is szorították, de mi a helyzet most?

"Birtokba vehető Budapest legújabb zöld parkja, készen vagyunk az első ütemmel" - jelentette be Fürjes Balázs a közösségi oldalán. A több mint 100 ezer négyzetméteres Puskás Aréna Park többek között futókörrel, játszóterekkel, büfékkel és sok zöldfelülettel várja a látogatókat.

Az élményközpontban többek között virtuális űrutazás, 5D-s univerzum és csillagvizsgáló kupola is várja majd a látogatókat.

Nagy érdeklődésre tartott számot az első, Húsvéti termelői vásár március végén a Rozmaring Kertvendéglőben, ahol a budapestiek is megismerhették a vidéki gazdák kínálatát.

A Magyar Nemzeti Bank a Millenniumi Földalatti Vasút megnyitásának 125. évfordulója alkalmából 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki 2021. május 3-án.

Kinyithattak az állatkertek, a fürdők, a mozik és a fittnesztermek is. A fővárosi Állatkertnél már jó fél órával a nyitás előtt sor állt a pénztárnál. A fürdők közül a fővárosban hatot nyitottak meg első körben.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője