2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

Egyedi belsőépítészeti dizájn és közvetlen tetőterasz-kapcsolat várja a látogatókat az idén szeptemberben megnyíló Etele Plaza ételudvarán, ahol számos közkedvelt gyorséttermet, kávézót, sőt látványkonyhát is felvonultató, széles gasztronómiai kínálattal találkozhatnak a vásárlók.

Az eseményt szervező DiningCity meg kívánja várni azt az időt, amikor már nem lesz különbség oltott és oltatlan vendég között.

Szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik.

Átlagosan 25 százalékos a visszaesés, de az előzenei fellépéseknél 47 százalékos a zuhanás.

Nagy-Britanniában a menetrend szerint hétfőn lazították tovább a covid-járvány elleni rendelkezéseket. Kinyitottak a pubok és éttermek belterei, a sporteseményekre visszaengedik a nézők egy részét. És: lehet ölelkezni, amiről a BBC sajátos útmutatót is kiadott.

A tavalyi év tanulságai alapján egyértelmű hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat – hangsúlyozta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Tájékoztatjuk Horgásztársainkat, hogy a mai naptól a MOHOSZ HORINFO online rendszerében már nem csak a K&H Széchenyi Pihenőkártyájával (SZÉP kártya), hanem az OTP és az MKB SZÉP kártyáival is, az adott kártyán mindhárom alszámláról megvásárolhatják a területi és a kiegészítő horgászjegyeket.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője