2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

Látássérültek számára teszi megismerhetővé a világűrt az ajkai székhelyű Bakonyi Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyu l és ll programról már országosan ismertté vált civil szervezet az országban egyedülálló programja megvalósításának a végéhez érkezett. Három évvel ezelőtt a tagok elhatározták, hogy a látássérültekhez is közel hozzák az Univerzumot.

A békéscsabai Marzek Kner nyomda épületére egy 600 négyzetméteres molinót helyeztek ki, amely a párizsi szalonjában megpihenő Munkácsy Mihályt és egyik híres festményének vázlatát ábrázolja. A város célja, hogy Munkácsy és Békéscsaba neve összekapcsolódjon.

A Nébih ellenőrei csaknem 1400 m3 tűzifát koboztak el két kereskedőtől, egy piaci szereplő tevékenységét pedig egy hónapra felfüggesztették mivel nem vezettek megfelelő nyilvántartást, így nem tudták igazolni a faáru eredetét.

A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket. Időnként kimaradt a fogmosás, és több volt az édesség fogyasztás, különösen home office-ban – derült ki a MindentMent Fogászati Rendelők 1600 fős online kutatásából. A fogápolási szokások megváltozásának már érezhetők a kedvezőtlen hatásai.

Bizonyára sokan hallottak már a Borderline személyiségzavarról. Ki közvetve, ki közvetlenül lehet érintett benne.

El kell költözniük Szadáról a Magyar Nemzeti Cirkusz állatainak, a tavaly májusban megnyitott autós szafaripark nem nyithat ki idén. A helyi képviselő-testület döntött arról, hogy állatkerti formában nem támogatják a működést, erről a Blikk írt.

Idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak – ezt javasolja az innovációs minisztériumnak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője